Hirdetés

Üzletemberek bírálata a kormánynak: adóemelés helyett a közpénzek szórásának kellene véget vetni

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

Ahelyett, hogy az adók növelésével próbálná a kormány befoltozni a költségvetésen tátongó lukat, a rengeteg pénzt elnyelő közszférában kellene rendet tennie – figyelmeztetnek a romániai vállalkozók.

Krónika

2023. július 31., 21:032023. július 31., 21:03

A több mint 300 üzletembert tömörítő Romanian Business Leaders nevű szervezet közleményben bírálta a kormányt, miután Marcel Ciolacu miniszterelnök a szervezet májusban megtartott közgyűlésén még azt ígérte, hogy nem nyúlnak hozzá az adórendszerhez, ám mostanra teljesen megváltozott az álláspontja.

A szervezet felrója, hogy három hét alatt több mint húsz, a versenyszférát érintő adóügyi módosítás merült fel, miközben csupán két olyan, amely a közszférát érintené, holott

Hirdetés

az üzletemberek szerint az állami kiadások csökkentésének kellene prioritást jelentenie.

Álláspontjukat meg is indokolták. Eszerint a közalkalmazotti bérekre kifizetett közpéntek aránya az állami költségvetésen belül továbbra is a legmagasabb Európában. 2021-ben a költségvetési bevételek 33,8 százalékát költötték fizetésekre, szemben a 22,4% százalékos európai átlaggal;

Emellett

a közalkalmazottak százezrei nevetséges pótlékok tucatjait kapják, amelyek a fizetésük több tíz százalékát teszik ki:

ülőpótlék, kockázati bónusz, titoktartási pótlék, neuropszichikai terhelési bónusz, káros munkakörülmények miatti pótlék (a régi számítógépes pótlék), európai projektekért járó pótlék, a munka összetettségéért járó pótlék, az orvosi tudományos címért járó pótlék csak néhány a több mint 50 pótlék közül.

Eközben állami alkalmazottak ezrei halmoznak fel olykor kolosszális jövedelmeket abból, hogy állami vállalatok, kórházak, oktatási intézmények és különböző állami intézmények igazgatótanácsaiban töltenek be tisztséget.

Ráadásul a közalkalmazottak száma évről évre nő, ahogy az intézmények száma is növekszik, és a különleges nyugdíjak ügyét sem sikerült igazságosan rendezni.

Az üzletemberek azt is felróják, hogy 500 állami vállalat több mint 2 milliárd lejes nettó veszteségről számol be, több mint 4 milliárd lejes adóssággal az állami költségvetés felé (a Költségvetési Tanács 2021-es adatai szerint), anélkül, hogy az átszervezésüket terveznék.

Ezzel összefüggésben a kormány most hozta létre az Állami Cégek Teljesítményét Ellenőrző és Értékelő Ügynökséget (AMEPIP), ahol természetesen szintén közalkalmazottak dolgoznak, akik

a közalkalmazottak számára megszabott legnagyobb illetményt kapják majd, ráadásul azt is 50 százalékkal megemelve.

Ráadásul az ügynökség a 100 alkalmazottal rendelkező állami vállalatok bevételeinek 0,1 százalékát fogja beszedni, azzal a céllal, hogy hatékonyabbá tegye őket, megduplázva az igazgatótanácsok szerepét.

„Azt szeretnénk, ha a kormányzat arra összpontosítana, hogy hatékonyabbá tegye az állami költségvetés finanszírozására fordított pénzt. Megértjük, hogy az adórendszert át kell alakítani, de előzetes hatástanulmányokat szeretnénk látni a javasolt változtatásokról, és időt szeretnénk azok kielemzésére. Szeretnénk, ha időben konzultálnának velünk, és nem akarjuk, hogy egymásnak ellentmondó hírek cunamija érjen bennünket. Ma úgy tűnik, Románia költségvetési politikája a következő: aki a leghangosabban kiabál, az megússza. Erős a hangunk, nagyon hangosan kiabálhatunk, de nem így kell felépíteni egy adórendszert” – mondta Marius Stefan, az RBL elnöke.

korábban írtuk

Ciucă szerint idén előteremtenek 12 milliárd lejt
Ciucă szerint idén előteremtenek 12 milliárd lejt

Az állami költségvetés kiegyensúlyozott konszolidációjában állapodott meg hétfőn a kormánykoalíció – közölte Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Facebookon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

„Magyarország kezében vagyunk”. Román energetikai szakemberek a fagyos időben történő gázimportról

Románia a súlyos fagyos időszakokban azzal szembesül, hogy a belföldi termelésből és a tárolókból történő szállítási kapacitása korlátozott, ilyenkor a gázimport – különösen Magyarországról – szükségessé válik a fogyasztási csúcsok fedezéséhez.

„Magyarország kezében vagyunk”. Román energetikai szakemberek a fagyos időben történő gázimportról
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést

Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést
2026. január 16., péntek

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében

A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
2026. január 15., csütörtök

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül

Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül
2026. január 14., szerda

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak

Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak
2026. január 14., szerda

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
2026. január 14., szerda

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben

A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben
Hirdetés
Hirdetés