
Fel lehet készülni. Üzemanyagár-növekedés várható január elsején
Fotó: Veres Nándor
Üzemanyag-drágulással szembesülhetnek a töltőállomásokra behajtó gépkocsivezetők az új év első napján, amely aznap nem csupán a piaci mozgásokból, hanem a kormány jövedékiadó-emeléséből fakadhat. Az áremelkedés nem lesz akkora, mint amekkora üzemanyagár-drágulást idén idézett elő az adófajta módosítása.
2024. november 30., 12:212024. november 30., 12:21
A benzin literenként 17 banival, a gázolaj pedig 16 banival kerül majd többe január elsején a várható üzemanyagárak szerint, miután a bukaresti kormány az inflációhoz mérten frissítette az üzemanyagra 2025-től kivetendő jövedéki adót. Bár a drágítás sohasem jön jól a vásárló számára, nem kis vigaszt jelenthet, hogy az áremelkedés jóval alacsonyabb, mint amit idén kellett lenyelniük a sofőröknek: a két lépésben, január elsején és július elsején véghez vitt drágítás a dízel esetében literenként összesen 72 banis, a benzinnél pedig 66 banis pluszkiadást jelentett.
(persze az árakat napi szinten befolyásolják a piaci mozgások is). A döntés értelmében a jövedéki adók 2025. január 1-jétől 6,4 százalékkal növekednek, amihez hozzáadódik a vonatkozó áfa is. A Profit.ro portál emlékeztet: bár a vállalatok általában ügyfeleiket „terhelik” a jövedékiadó-emelés okozta árkülönbséggel, idén júliusban a gépkocsivezetők nem érezték meg az emelést, ugyanis a szabadpiac „elnyelte” a drágítást.
Ugyanakkor a sofőröknek és a piacnak idén a tavalyi felmentés következményeit is viselniük kell: 2023-ban ugyanis a kormány úgy döntött, a 2022-ben jegyzett rendkívül magas, 13,8 százalékos infláció miatt tavaly nem emelte a jövedéki adó értékét, viszont idén ezt a „lemaradást” is igyekeztek pótolni.
Amint arról beszámoltunk, miközben a vásárlóerő Romániában az egyik legalacsonyabb, itt drágult az egyik legnagyobb mértékben az üzemanyag az elmúlt év leforgása alatt. Főként a jövedéki adó emelésének volt betudható a gyors áremelkedés, viszont az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktushelyzet tovább pörgetheti a kőolaj és azzal egy időben az üzemanyag árát elemzők szerint.

Miközben a vásárlóerő Romániában az egyik legalacsonyabb, itt drágult az egyik legnagyobb mértékben az üzemanyag az elmúlt év leforgása alatt. Főként a jövedéki adó emelésének volt betudható a gyors áremelkedés.
A versenyhivatal szerdán közölte, hogy megnyerte azt a két pert, amelyet a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló ROBOR bankközi kamatláb meghatározása ügyében vizsgált bankok közül kettő indított az intézmény ellen.
Románia az elmúlt három és fél évtizedben nem egyetlen energiaválságot élt át, hanem válságok sorozatát, egymást követő, egymásra épülő válságokat – fogalmazta meg Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke friss elemzésében.
Meghosszabbította a képviselőház szerdán az egyes alapélelmiszerek kereskedelmi haszonkulcsának mértékét korlátozó jogszabály hatályát.
A jelenlegi becslések szerint 6,32 milliárd lej kárt okozhatott az ügyfeleknek, hogy a romániai bankok a Versenytanács szerint trükköztek a ROBOR referencia-kamatláb meghatározásakor.
A Tarom egyenesen a csőd felé száguld – figyelmeztetett Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes szerdán.
Az új személygépkocsik megvásárlásának támogatását célzó roncsautóprogramok történetében először a kibocsátási követelmények és a motortípus mellett az autó gyártási helye alapján is korlátozni készül a román kormány a választható járművek körét.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.
Románia fokozott járványvédelmi intézkedéseket vezetett be, miután Magyarországon első alkalommal mutatták ki az afrikai sertéspestist házi sertésekben. Romániában jelenleg 13 fertőzési gócpontot tartanak nyilván.
Sokan nyugtázták örömmel és várakozással a Versenytanács döntését, amellyel rekordbírságot szabott ki a ROBOR referencia-kamatláb körüli trükközések miatt tíz romániai bankra.
Lezárult a 2026. évi APIA-támogatások igénylésére benyújtott kifizetési kérelmek kampánya, és a hatóságok közzétették az első hivatalos adatokat.
szóljon hozzá!