
Ismét közelít a 6 lejhez a benzin és a gázolaj literenkénti ára, a prémiumbesorolású üzemanyagok pedig már meg is haladták ezt a szintet. A drágulás oka a kőolaj világpiaci árának emelkedése, a hordónkénti ár elérte ugyanis a 67 dollárt, miközben az idei év elején ez a szint még alig 51 dolláron állt.
2015. május 06., 18:122015. május 06., 18:12
A Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap összesítése szerint a romániai üzemanyagpiac legfontosabb szereplőjénél, a Petromnál a standard benzin ára közel 12 százalékkal, a gázolajé pedig 7 százalékkal magasabb most, mint az év első napjaiban regisztrált érték – előbbi elérte az 5,86 lejt, utóbbi pedig az 5,76 lejt.
Amint arról több ízben is írtunk, a tavalyi év második felében drasztikus esésnek indult a kőolaj világpiaci ára, a júniusi hordónkénti 115 dolláros csúcs után 50 dollár alá süllyedt, aminek következtében négy év után először esett az 5 lejes szint alá a benzin literenkénti ára.
Bár az, hogy az OPEC elárasztja kőolajjal a világpiacot, kis mértékben érezhető jelen pillanatban, de mindenképp felfelé viszi az árakat az is, hogy növekedésnek indult a világ olajkereslete.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!