Újabb ajánlatra várnak

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Külön jogszabállyal segítené a kormány a Fordot a Daewoo átvételében. Külön jogszabályt alkot a kormány annak érdekében, hogy a Ford kedvezményes körülmények között, minél könnyebben átvehesse a craiovai Daewoo autógyárat. A privatizációs testület ugyanakkor cserébe felszólította az amerikai vevőt, nyújtson be javított vásárlási ajánlatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. augusztus 08., 00:002007. augusztus 08., 00:00

„A bizottság mindeddig nem bontotta föl a Ford által benyújtott vételi ajánlatot, a dokumentáció kiegészítéséről szóló felszólítást pedig a privatizációs eljárásokat szabályozó hatályos törvény értelmében tettük meg”– áll az Állami Vagyonértékesítő Hatóság (AVAS) közleményében. A Daewoo Craiova megvásárlására tett ajánlat kiegészítésének határidejéül augusztus 15-ét szabták meg. „A privatizációs testület döntése értelmében a vételi ajánlatot csak a kiegészítések csatolása után bontjuk föl. Annak fényében, hogy a tárgyalások során gyakorlatilag sikerült véglegesíteni a magánosítási szerződés szövegét, az AVAS augusztus közepéig várja a kiegészítéseket” – közölte a hatóság.

A Ford pedig annak fejében, hogy eleget tesz a privatizációs testület döntésének, maga is megfogalmazott bizonyos elvárásokat, amelyek elsősorban a cég adósságaival kapcsolatosak. Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök tegnap közölte, a szerződés nincs veszélyben, csupán annyi történt, hogy a Ford nem kívánja átvállalni az üzem összes adósságát. A privatizációs bizottság elnöke, Sebastian Vlădescu volt pénzügyminiszter elismerte, hogy az amerikai cég által benyújtott igénylista egyes elemei nincsenek összhangban a hatályos romániai jogszabályokkal, ezért a kormány olyan, törvényes kereteket kíván kidolgozni, amelyeket mindkét fél elfogadhatónak talál.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Ford egyedüliként jelentkezett a craiovai gyár megvásárlására. A tervek szerint a jelenleg jelentős európai kapacitásgondokkal küszködő Ford középtávon 2011-ig évi 300 ezresre futtatná fel a gyártást, és így ötven százalékkal meg is haladná az üzem értékesítésére kiírt pályázatban megszabott mennyiséget. Az Állami Vagyonértékesítő Hatósághoz (AVAS) benyújtott ajánlat szerint a Ford ugyancsak 2011-től szintén évi 300 ezer motort is gyártana az üzemben. Az üzem fejlesztésére szánt közvetlen befektetés értéke eléri a 675 millió eurót. A Ford emellett vállalta, hogy megkétszerezi a foglalkoztatottak számát – a pályázati kiírásban egyébként csak az szerepelt, hogy a vevőnek meg kell tartania állásában a jelenlegi 3000 alkalmazottat. A jelenleg a Daewoo Matiz és Cielo elsőszériás modelljét, valamint a Nubira modell második generációját gyártó craiovai cég gondjai 2000-ben kezdődtek, amikor a túlköltekezés és az ázsiai pénzügyi válság miatt csődöt jelentett a dél-koreai anyavállalat. Az állam tavaly augusztusban összesen 61 millió dollárért vásárolta vissza a dél-koreai tulajdonban lévő 51 százalékos részesedést, és így 72,4 százalékos többségi részvénycsomag tulajdonosa.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában
2025. szeptember 07., vasárnap

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom

Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom
2025. szeptember 06., szombat

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén

Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

2025. szeptember 04., csütörtök

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen

Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

2025. szeptember 04., csütörtök

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj

Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj
2025. szeptember 03., szerda

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban

Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban
2025. szeptember 02., kedd

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva

Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva
2025. szeptember 02., kedd

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium

Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium