Hirdetés

Újabb világválság?

A 2008-as amerikai Lehmann-csődöt követően az amerikai bankközi kereskedelemben kialakult helyzethez hasonló jelenetek játszódtak le csütörtökön és pénteken Kínában: a bankközi pénzforgalom gyakorlatilag befagyott, a piaci szereplők kölcsönösen tartózkodtak attól, hogy pénzt hitelezzenek egymásnak.

Krónika

2013. június 23., 20:452013. június 23., 20:45

Az egynapos kamatlábak bő egy hónapja tartó növekedése már jelezte a veszélyt. Az elmúlt héten pedig a folyamat felgyorsult, és a hitelszűke odáig vezetett, hogy csütörtökön az overnight kamat 13,4 százalékra szökött fel a bankközi piacon. Péntekre valamelyest mérséklődött a helyzet, a kamat 8,5 százalékra csökkent. Közgazdászok a hat százalék feletti overnight kamatot praktikusan már a hitelezés befagyásának tekintik.

Cáfolt fizetésképtelenség

A Bank of China pénteken közleményben cáfolta, hogy fizetésképtelenné vált volna. Mindöszsze annyi történt, hogy egy fél órára felfüggesztette a hitelezést – közölte. A kínai gazdaság növekedése az elmúlt öt évben hatalmas összegű hitelfelvételekkel finanszírozott beruházásokra támaszkodott. Mivel azonban a tőkebefektetések nem minden esetben bizonyultak a várt mértékben jövedelmezőnek, megnőtt az igény a felvett hitelek refinanszírozása iránt. Következésképpen a manapság nyújtott hitelek már kisebb mértékben járulnak hozzá a gazdasági növekedéshez, mint évekkel ezelőtt. A bankközi kamatok növekedéséhez a refinanszírozási hitelek utáni növekvő igény vezetett.

„A jegybank már az elmúlt tíz napban világossá tette, hogy nem áll szándékában a likviditást gyors ütemben növelni, hogy a bankoknak vissza kell fogni várakozásaikat, és nagyobb gonddal kell eljárniuk saját likviditásuk tekintetében\" – mondta Wang Tao, a svájci UBS bank vezető közgazdásza a kínai Hszinhua hírügynökségnek. A pénzcsap megnyitása csak az inflációt fűtené fel ismét, és tovább növelné az ingatlanpiaci buborékot – mutatott rá.

„A jegybanknak nem áll szándékában még több pénzt pumpálni a rendszerbe\" – mondta hasonlóképpen Huang Weiping, a Pekingi Egyetem professzora a német dpa hírügynökségnek. „Abból indul ki, hogy az csak ingatlanbefektetésekbe áramlana. Az is nagy kérdés, hogy a több pénz felpörgeti-e egyáltalán a gazdasági teljesítményt\" – emelte ki.

Eluralkodott a pesszimizmus

Főként a gazdaság általános lassulása miatt a kínai vállalkozók és bankárok is pesszimistán ítélik meg a gazdasági kilátásokat a kelet-ázsiai országban – derül ki eközben a kínai központi bank (PBoC) hétvégén nyilvánosságra hozott felméréseiből. A jelentés szerint a kínai vállalkozók gazdasági fejlődésbe vetett általános bizalma a második negyedévben gyengülést mutat: az előző három hónaphoz képest június végére 4,2 ponttal, 63,8 pontra csökkent. Ez 3,7 ponttal alacsonyabb a 2012 azonos időszakinál. A több tucat iparágban mintegy ötezer vállalkozó véleményét tükröző felmérés rámutat: a megkérdezettek mindinkább aggódnak az ország makrogazdasági teljesítménye miatt, 36,4 százalék annak gyengülését érzékeli.

A bizalom gyengülésének trendjét tükrözi a központi bank egy független, banki szakemberek véleményét felmérő negyedéves jelentése is. A pénzügyi szféra több mint 3100 képviselőjének bevonásával készített tanulmány szerint az ágazat gazdaságba vetett általános bizalma a korábbi negyedévhez képest 8,1 ponttal, 64,1 pontra csökkent, és a 2012-es értéknél is 5,7 ponttal alacsonyabb. Kevesebben ítélték jövedelmezőnek, az ezt mérő mutató a korábbi három hónaphoz képest 2,5 ponttal, 77,3 pontra csökkent.

A PBoC szerint a bizalmi mutatók visszaesésének fő oka a gazdaság általános lassulása minden iparágban. Számos – főképp kis- és közepes – vállalkozás szembesül mind komolyabb finanszírozási és működési nehézségekkel, a bankok a központi vezetőség szűkös hitelfelvételt engedélyező politikája, rossz hitelállományuk potenciális növekedése miatt aggódhatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés