Hirdetés

Újabb IMF-hitelmegállapodás jöhet

Románia újabb hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – jelentette be hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Victor Ponta miniszterelnök.

Bálint Eszter

2013. július 09., 13:472013. július 09., 13:47

2013. július 09., 13:512013. július 09., 13:51

A kormányfő ugyanakkor arról is beszélt, hogy július közepén Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója (képünkön) is Bukarestbe látogat, de – tette hozzá – a vizitnek nincs köze közvetlenül az újabb hitelmegállapodáshoz, de a látogatásnak szerinte erőteljes üzenetértéke van. „Derűlátó vagyok, hogy ősszel jó körülmények között újabb hitelmegállapodást kötünk az Európai Bizottsággal, az IMF-el és a Világbankkal\" – mondta.

A miniszterelnök egyébként pénteken jelentette be, hogy már elküldték az IMF-hez az újabb készenléti hitelmegállapodást igénylő levelet. Erre elmondása szerint a jegybankelnök, a kormány és Traian Băsescu államelnök egyaránt rábólintott. Ponta akkor is leszögezte, Romániának nincs szüksége a pénzre, csupán készenléti hitelmegállapodásról van szó.

A kormányfőhöz hasonlóan nyilatkozott egyébként hétfő esti tévényilatkozatában Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének tanácsadója, aki különlegesnek nevezte Lagarde romániai látogatását, s leszögezte, a vizit nem feltételezi egy újabb egyezmény megkötését. Elmondása szerint az IMF-vezér azért érkezik a román fővárosba, hogy találkozzon a különböző hatóságok képviselőivel, illetve hogy „beszéljen Romániához\". Ez utóbbi – fejtette ki Vasilescu – egyebek mellett egy nyilvános fórumban nyilvánul majd meg, amelyet a jegybank szervez. A tanácsos egyébként azt mondja, nem tudja, hogy erre a beszélgetésre abban az esetben is sor kerülne-e, ha nem létezne egy újabb, kétéves hitelmegállpodás lehetősége.

Vasilescu ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni, hogy az újabb készenléti hitelt semmiképp sem azért igénylik a hatóságok, hogy a pénzt elköltsék, hanem, hogy a nemzetközi piacokon bízzanak az országban. „Amint Mugur Isărescu jegybankelnök is mondta, nem tudunk csupán magunkért hitelesek lenni, még nincs 100 százalékos bizalmi alapunk\" – fogalmazott a tanácsadó.

Christine Lagarde egyébként július 15-16-án tartózkodik majd Bukarestben, ez lesz az első romániai látogatása, amióta 2011 júliusában kinevezték az IMF élére.

Mint arról korábban beszámoltunk, a bukaresti hatóságok elővigyázatossági típusú szerződést akarnak kötni a nemzetközi hitelezőkkel, akárcsak a legutóbbi, amit júniusban zártak le. Annak értéke 5,4 milliárd euró volt. 2009-ben Románia az IMF szervezésében csaknem 20 milliárd euró értékű készenléti hitelszerződést kötött.  A mostani lenne sorozatban a harmadik hitelszerződés, amelynek szükségességét illetően a román kormány, az elnöki hivatal és a jegybank vezetősége egyaránt egyetért.

Az eddigi bejelentések szerint IMF küldöttsége legközelebb július közepén, néhány nappal az IMF-vezérigazgató látogatása után érkezik Bukarestbe, ekkor várhatóan az esetleges újabb hitelszerződésről és annak feltételeiről is tárgyalnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés