Görögországnak szüksége lesz egy harmadik külföldi mentőcsomagra is, így hamarosan újabb pénzügyi programot kell kidolgozni – nyilatkozta kedden Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter egy kampányrendezvényen.
2013. augusztus 20., 18:592013. augusztus 20., 18:59
A Reuters hírügynökség értesülései szerint az újabb mentőcsomag a 2014–2016-os időszakra becsült deficitet fedezné, a támogatás pedig állítólag jóval kisebb lenne a korábbi két pénzügyi csomagnál. „Az athéni kormány és nemzetközi hitelezői minden lehetőséget megvizsgálnak a várható költségvetési hiány fedezésére” – nyilatkozták pénzügyminisztériumi források. A hírügynökség ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Wolfgang Schäuble kijelentése bizonyára elégedetlenséget vált ki a német lakosokból, ez pedig meglehetősen rosszkor jön a parlamenti választások előtt alig öt héttel.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint a 2014–2015-ös időszakban Görögországnak közel 11 milliárd eurós deficittel kell szembenéznie. Schaeuble már korábban is beszélt az újabb mentőcsomag lehetőségéről, ezúttal azonban elkerülhetetlennek tartotta az intézkedést. Angela Merkel német kancellár ezzel szemben néhány napja úgy fogalmazott: Athén jelentős mértékben fejlődött az elmúlt időszakban, így a helyzet kiértékelésére jövő év végén vagy 2015 elején kerülhet sor.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!