
2013. április 03., 07:122013. április 03., 07:12
A dohánytermékek és a sör ára az ezek után fizetendő jövedéki adó emelése miatt nő: a kabinet az adótörvénykönyv módosításával e hónaptól 79,19 euróról 81,78 euróra növelte az ezer cigarettára jutó adó értékét, illetve 10 százalékkal emelte a sörkészítőkre kirótt illetéket. Eddig egy csomag cigaretta átlagosan 11,9 lejbe került, elsejétől azonban ez az érték 12,3 lejre emelkedett.
Az adómódosítás miatt a sör már februárban is 1,5 százalékkal drágult, hétfőtől azonban még tovább emelték az árakat. Noha a kormány többletbevételre számít az intézkedés nyomán, a felháborodott sörkészítők többször is felhívták a figyelmet, hogy az áremelés a fogyasztás visszaeséséhez, ezzel pedig az államkassza bevételének csökkenéséhez vezet. A Román Sörkészítők Szövetsége (ABR) úgy véli, a döntés a sörkészítők beszállítóit, vagyis a mezőgazdasági termelőket is negatívan érinti. Constantin Bratu, a szervezet elnöke korábban rámutatott: egy üveg sör árának mintegy 45 százaléka kerül az államkasszába, a megemelt jövedéki adó pedig meghaladja többek között a németországi és bulgáriai illeték mértékét. A sörkészítők képviselője úgy véli, az államkassza bevételeit az adócsalás visszaszorításával lehetne leghatékonyabban növelni, a korábbi tapasztalatok szerint azonban a szigorító, illetve a fogyasztást befolyásoló intézkedések nem jelentenek megoldást. Hasonlóan vélekedik Romulus Dascălu, az alkoholtartalmú italokat gyártó vállalkozásokat tömörítő Garant egyesület elnöke, aki rámutatott: nemrég Csehországban is emelték a sör jövedéki adóját, az államkassza bevétele azonban nem nőtt, így az intézkedést visszavonták.
Hétfőtől az útlevélért is többet kell fizetni: az ideiglenes útlevél 84 lejről 100 lejre drágul, míg az öt évig érvényes, elektronikus utazási okmányért a korábbi 244 lej helyett 270 lejt kell fizetni. A hatévesnél kisebb gyermekeknek kiállított, három évig érvényes útlevél ára 244 lej maradt. Elsejétől emelték a Giurgeni és Vadu Oii, valamint a Feteşti és Cernavodă között található dunai hidak átkelési illetékét is. A 3,5 tonnánál kisebb személygépkocsik után 11, illetve 13 lejt, kisbuszok esetében 26, illetve 47 lejt, autóbuszok és teherautók után pedig 43, illetve 64 lejt kell fizetni. Hétfőtől a kórházi beutalások esetében fizetendő, 5 és 10 lej közötti egészségügyi hozzájárulást is bevezették. A vizitdíjat a kórház elhagyásakor egyszer kell kifizetni függetlenül a beutalási időszak hosszától, a hozzájárulás értékét pedig az egyes intézmények határozzák meg. Korábban a Krónikának több kórházigazgató is úgy nyilatkozott: nem számítanak jelentős bevételre a vizitdíjból, a kórházi ellátás ugyanis továbbra is díjmentes maradna több személynek – például a kiskorúaknak és a kis jövedelmű nyugdíjasoknak. A Krónikus Betegek Szervezeteinek Szövetsége (COPAC) ugyanakkor úgy véli: a hozzájárulás dühíti a betegeket, hiszen ezzel együtt az állami egészségügyi ellátás minősége nem javul.
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.