
Tíz és 90 napos útdíjak bevezetését javasolja a kormány infrastruktúrális és külföldi beruházásokért felelős főosztálya.
2013. július 11., 18:232013. július 11., 18:23
2013. július 11., 19:022013. július 11., 19:02
A hivatal tájékoztatása szerint személygépkocsik esetében az új díjak 4, illetve 13 euróba kerülnének, a 3,5 tonnánál kisebb teherszállító járművek számára pedig 8 és 36 eurós értéket szabnának ki. Az autótulajdonosok ugyanakkor továbbra is vásárolhatnak 7 és 30 napos, valamint egy évre szóló matricát, amelyek ára személygépkocsik esetében változatlan marad – 3, 7, illetve 28 euró –, azonban nagyobb járművek esetében hamarosan módosulnak az árak.
A főosztály törvénymódosító javaslata szerint a 3,5–7,5 tonna közötti teherszállítók, illetve a 9 férőhelyesnél nagyobb személyszállítók esetében az egy napos útdíj a mostani 4 euróról 11 euróra emelkedne. A 7 napos matrica ezzel szemben 20-ról 16 euróra, az egy hónapig érvényes díj pedig 52-ről 32 euróra csökkenne. Az egynapos matrica árát a 7,5–12 tonnás teherszállítók, valamint a 23 férőhelyesnél nagyobb személyszállítók esetében is emelnék, de a hivatal egyelőre nem közölte, hogy mekkora mértékben.
A főosztály ugyanakkor azt is javasolja, hogy vezessék vissza azt a büntetést, miszerint a hatóságok bevonják a matrica nélküli járművek forgalmi engedélyét a kiszabott bírság kifizetéséig. Az útdíj értékét egyébként 2009 óta nem módosította a kormány. Mint ismeretes, októbertől okostelefonon, decembertől pedig telefonos üzenet nyomán is ki lehet fizetni Romániában az útdíjat.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!