
Külföldön rendkívül népszerűek a tengerparti resortok
Fotó: Pexels.com
Új turisztikai besorolás, a resort (üdülőhely) hivatalos létrehozásával tennék vonzóbbá az összetett, minőségi szolgáltatásokat nyújtó, szállás mellett a helyszínen kikapcsolódást is biztosító romániai idegenforgalmi célpontokat.
2026. február 01., 16:362026. február 01., 16:36
A Bolojan-kormány támogatja annak a törvénytervezetnek az elfogadását, amely a „turisztikai resort” létrehozását irányozza elő. A magyarul üdülőhelyként ismert kategória létrehozása végső szavazás előtt áll a bukaresti parlamentben – tájékoztatott a Profit.ro.
A gazdasági portál szerint a törvénytervezet a romániai turisztikai tevékenység jogszabályi keretének kiegészítését célozza, a „turisztikai resort” jogi meghatározásának, valamint annak feltételeinek rögzítésével. Az üdülőhelyek besorolási kritériumai tekintetében azt javasolják, hogy azok megegyezzenek a 4 és 5 csillagos szállodákra vonatkozó módszertani normákban előírtakkal.
A szenátus által már elfogadott tervezet szerint a resort besorolásnak megfelelő turisztikai célpontnak jelentős, legalább 10 000 négyzetméteren kell elterülnie.
A Profit.ro emlékeztet, hogy jelenleg nem létezik a „resort” jogi meghatározása, amely elkülönülne a szállodától, jóllehet a nagyléptékű beruházások integrált együttesként valósulnak meg, nagy kiterjedésű területekkel, szabadidős, rekreációs létesítményekkel és wellnesselemekkel. „A „turisztikai resort” kategória egyértelmű jelölése növeli a minőség kiszámíthatóságát és megkönnyíti a tájékozott választást, jóval nagyobb átláthatóságot biztosítva a fogyasztó, illetve annak elvárásai számára.
Az ötletgazdák szerint világosan körülhatárolt kategória jön létre a minőségi turizmusba irányuló jelentős beruházások számára: integrált, prémium, jól szabályozott resortok. Ezáltal kiszámíthatóságot biztosítanak a befektetők számára, magas színvonalat a turistáknak, valamint fenntartható helyi gazdasági fejlődést – áll a tervezetben.
A meglévő turisztikai vendégfogadó struktúrák kérhetik a „turisztikai resort” kategóriába történő átsorolást, a törvény feltételei szerint, a tevékenység megszakítása nélkül, amennyiben együttesen teljesítik a fenti feltételeket. A tervezet jelenleg a képviselőház szakbizottságainak asztalán hever, ezt követően jöhet a végső szavazás – írja a Profit.ro.
A resort (üdülőhely/üdülőkomplexum) természetesen ismert fogalom nemzetközi viszonylatban: egy önálló idegenforgalmi célpontnak tekintett létesítmény, amely nem csupán szállást ad, hanem teljes körű nyaralási élményt kínál – szállással, étkezéssel, sport- és rekreációs lehetőségekkel, szabadidős szolgáltatásokkal és gyakran szórakozási programokkal egy helyen.
Népszerűek világszerte és széles körben használják őket különböző utazási motivációkhoz, az árak pedig nagyban eltérnek – az egyszerűbb all-inclusive opcióktól a prémium luxus resortokig.
Romániában, Erdélyben is léteznek már olyan üdülőkomplexumok, amelyek gond nélkül megkaphatják a resort státust. Sok nagyobb turisztikai létesítmény már régóta beépítette elnevezésébe is a külföldön jól ismert jelzőt – amelynek sorsa ugyanakkor kérdéses lesz, ha egy-egy vendégfogadó vállalkozás nem felel meg a hamarosan törvény által rögzített elvárásoknak.

A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.

Csalódottan zárta a nyári főszezont a turizmusból élő romániai, erdélyi vállalkozók zöme. Hiszen a vendégek száma országosan csökkent az év első nyolc hónapjában, és még ott is vegyes a kép, ahol helyi szinten növekedést mértek.
Bár Romániában az egyik legmagasabb a lakástulajdonosok aránya Európában, ez sokak esetében túlzsúfolt, szinte élhetetlen életteret jelent, a különálló otthon, tisztességes lakhatás pedig luxus marad.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
szóljon hozzá!