Hirdetés

Új munkahelyeket teremt Kolozsváron az Emerson

Két új központtal bővítette kolozsvári gyártó- és mérnökitervező-kapacitását az Emerson. Az 55 millió euróra rúgó beruházás több mint 700 személy számára biztosít munkalehetőséget, 270 új alkalmazottat már a következő hónapokban felvesznek. 

Kiss Előd-Gergely

2014. július 08., 16:242014. július 08., 16:24

Minderről Hopka Balázs, az Emerson Kft. igazgatója beszélt keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján, amelyet abból az alkalomból hívtak össze, hogy felavatták az amerikai alapítású vállalat új gyárépületét.

Mint részletezte: a két új központ mérnöki szolgáltatásokat nyújt, továbbá ipari automatizáló eljárásokat dolgoznak itt ki, ugyanakkor a gyártósoron áramlásmérő műszereket fognak gyártani. Az új gyárépület összesen 16 millió euróba került, itt 600 mérnök és ipari automatizálással foglalkozó szakember, továbbá száz, vezérlőrendszereket összeállító és tesztelő alkalmazott dolgozik majd. Az áramlásmérő műszereket 18800 négyzetméteres gyártócsarnokban készítik el.

A termékeket elsősorban exportra szánják Európába, valamint más földrészekre is. Hopka Balázs elmondta: jelenleg 2000 alkalmazott dolgozik a mamutvállalat kolozsvári gyárában, a következő néhány hónapban 270 új állást kívánnak meghirdetni. Hangsúlyozta: számítanak a kolozsvári Műszaki Egyetem és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tehetséges diákjaira – akiknek szükséges, a szakmai gyakorlatot is biztosítják, sőt akár munkavállalásra is lehetőségük nyílik.

John Bell, az Emerson ipari automatizáló rendszereket gyártó részlegének vezetője arról számolt be, hogy vásárlóik között megtalálhatóak kőolaj-kitermeléssel, -finomítással foglalkozó cégek, műanyag feldolgozó üzemek és áramfejlesztő vállalatok is.

A hivatalos szalagavatón részt vettek a városi és megyei elöljárók is. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Vákár István, a Kolozs megyei közgyűlés ügyvezető alelnöke egyaránt elismerően szólt az új munkahelyeket teremtő vállalatról.

Mint Hopka Balázs is emlékeztetett, az amerikai egyesült államokbeli Missouri államban, Saint Louisban alapított óriásvállalat 2006-ban érkezett Kolozsvárra. A Tetarom 2-es ipari parkban felépített gyár 2007-től kezdve üzemel. Azóta összesen 75 millió eurót fektettek be, hat épületet építettek fel a 76 ezer négyzetméteres ipari parkban.

A vállalt igazgatója egyúttal elmondta, az Emerson eladásai világszinten 2013-ben 24,7 milliárd amerikai dollárra rúgtak, idén frissített adataik szerint összesen 110 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak világszerte. Összesen 230 gyárral rendelkeznek, ezek közül 155 található az USA határain kívül. Az Emerson 150 ország piacán van jelen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés