Hirdetés

Új Wizz Air-járatok szállnak fel Kolozsvárról

Új repülőgéppel bővíti Kolozsváron állomásozó gépparkját a Wizz Air fapados légitársaság, ezzel párhuzamosan a járatok gyakorisága és az elérhető úticélok száma is nő – jelentette be csütörtöki kincses városi sajtótájékoztatóján John Stephenson, a légi társaság alelnöke.

Kiss Előd-Gergely

2014. július 03., 16:572014. július 03., 16:57

2014. július 03., 18:242014. július 03., 18:24

Mint kifejtette: az új repülőgép Kolozsvárra érkezésével az eddigi 16-ról 20-ra bővül az elérhető úticélok száma a Wizz Air járatain.

„A negyedik repülőgép decemberben érkezik meg Kolozsvárra, ez eddigi kapacitásunkat 30 százalékkal növeli, és lehetővé teszi számunkra új szolgáltatások indítását. Az új, Airbus típusú utasszállító repülőgép megvásárlása 100 millió eurós beruházást jelent” – avatott be a részletekbe John Stephenson.

Hozzáfűzte: ennek köszönhetően az év végéig négy új járat is elindul. Elsőként, október elsejétől a németországi Nürnbergbe indul járat, majd december 20-tól, illetve 21-től felszállnak a Kolozsvár–Köln, Kolozsvár–Genf, valamint a Kolozsvár–Malmö járatok is.

Mint részletezte, az újonnan induló járatok mellett a már bejáratott útvonalakon is gyakrabban indulnak el a repülőgépek. Így a Milánóba és a Párizs Beauvais légikikötőbe tartó járatok gyakorisága az eddigi heti négy alkalomról heti ötre, míg a dortmundi és bolognai heti járatok száma háromról négyre nő. Ezen kívül a római Ciampino reptérre is heti három alkalommal indulnak el a repülőgépek az eddigi kettőhöz képest.

Újságírói kérdésre ugyanakkor Stephenson elmondta: néhány évig biztosan nem indítják be a Kolozsvár–Budapest járatot, erre legkorábban három év múlva kerülhet sor, a piac és a kereslet várható növekedésével számolva öt éven belül meglesz. Emlékeztetett, korábban kísérleteztek a járat elindításával. Mint kifejtette: a gondot az jelenti, hogy a jelenlegi repülőgépeik nagyszámú utas szállítására alkalmasak – ahhoz, hogy megérje ilyen rövid távú járatot üzemeltetni, napi járatok kellenének. Jelenleg azonban csak heti 2-3 alkalommal telnének meg a repülőgépek, így viszont veszteséges egy héten át napi rendszerességgel reptetni a gépeket.

 

 

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés