Hirdetés

Új hitel, új tárgyaló

Új küldöttségvetővel az élén érkezik július 17-én Bukarestbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja, Andrea Schaechter váltja Erik de Vrijert ebben a tisztségben.

Bálint Eszter

2013. július 14., 14:052013. július 14., 14:05

2013. július 14., 14:082013. július 14., 14:08

A küldöttség – mint arról korábban beszámoltunk – azért érkezik a román fővárosba, hogy tárgyaljon az ottani illetékesekkel egy Romániának nyújtandó, újabb készenléti hitelmegállapodás feltételeiről. Guillermo Tolosa, az IMF romániai képviselője a hét végén közleményben tájékoztatott ugyanakkor arról, hogy a felek a román gazdaság alakulásáról, illetve a reformprioritásokról is egyeztetnek. Tolosa közlése szerint a valutaalap küldöttségével egy időben érkezik Bukarestbe az ország másik két fő hitelezője, az Európai Bizottság, valamint a Világbank delegációja is. A hatóságok mellett a külföldi szakemberek tárgyalnak majd a politikai alakulatok a szakszervezetek, a munkáltatói szövetségek, a bankok, valamint a civil szféra képviselőivel is. A vizsgálat eredményeit a látogatás végén ismertetik. Mint ismeretes, a nemzetközi hitelezők küldöttségét megelőzően, ma érkezik a román fővárosba Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaa lap vezérigazgatója, ő azonban az előzetes bejelentések szerint nem az újabb hitelmegállapodás feltételeivel tárgyal majd a hatóságok képviselőivel. Ugyanakkor az IMF-vezér a lakossághoz is szólni kíván, így a Román Nemzeti Bank (BNR) szervezésében egy fórumon is felszólal majd Bukarestben.

Másfél évtizede az IMF szolgálatában
Andrea Schaechter, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai delegációjának újonnan kinevezett vezetője immár 15 éve dolgozik a washingtoni székhelyű pénzintézetnek. Nemzetközi karrierje 1998-ban indult, akkor Beninért felelős közgazdászként tevékenykedett. Később a valutaalap több osztályán is megfordult, többek között európai ügyekkel is foglalkozott. A közgazdaságtani mesteri fokozatot 1993-ban szerezte meg a németországi Duisburg-Essen Tudományegyetemen, majd szintén közgazdaságtanból doktorált a wurzburgi egyetemen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés