
Új bérezési törvényen dolgozik a kormány – a tervezet Rovana Plumb munkaügyi miniszter bejelentése szerint október körül kerül a parlament elé.
2015. június 02., 19:122015. június 02., 19:12
A tárcavezető erről hétfő este beszélt a România TV hírcsatornán, mondván, a projektet előbb nyilvános vitára bocsátják, és az ország nemzetközi hitelezőivel is egyeztetnek majd a témában.
Mint részletezte, a közalkalmazotti bérek kiegészítése, illetve a minimálbér emelése tette szükségessé az új bérezési törvény kidolgozását, miután az elmúlt időben legalább 19 bérezési kategória tevődött egymásra, így akik a felső szint környékén voltak, most az átlag alatt keresnek.
„Hatalmas különbségek vannak a közszférában hasonló beosztásokat betöltők között. (…) Most egy méltányos törvénnyel akarunk előrukkolni” – fogalmazott a munkaügyi miniszter. Hozzátette: mindenképpen meg kell várniuk az új adótörvénykönyv elfogadását, a parlament jóváhagyására váró törvénycsomagban ugyanis számos intézkedés vonatkozik a munkaerőpiac adózási mechanizmusára, ami a közszférát is érinti.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!