
Az év végéig akár 7-10 százalékkal is csökkenhet a villanyáram ára – jelentette be csütörtökön egy konferencián Constantin Niţă energatikai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.
2013. július 25., 13:502013. július 25., 13:50
2013. július 25., 13:532013. július 25., 13:53
„Az általunk meghozott egyes intézkedéseket, főként a zöld bizonylatok terén, nem fogadták túl barátságosan a befektetők, ám ennek köszönhetően július elsejétől már alacsonyabb összegű lesz a villanyszámla\" – fogalmazott. A miniszter elmondása szerint a hivatalos számítások szerint most 4,75 százalékos a csökkenés, az év végéig pedig ez valahol 7-10 százalék között alakul.
Hasonlóképpen vélekedett felszólalásában Niculae Havrileţ, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke is, aki 7-8 százalékos csökkenést vetített elő. Mont mondta, az olcsóbbodás mértéke függ majd a fogyasztástól is. Mint korábban beszámoltunk, az ANRE számításai szerint augusztustól átlagosan 5 százalékkal lesz olcsóbb a villanyáram azt követően, hogy a kormány júniusban csökkentette a megújuló energia szubvencióját, és négy évvel elhalasztotta a szél-, a nap- és a vízenergia előállítását ösztönző, úgynevezett zöld tanúsítványok egy részének kifizetését. Ezek a tanúsítványok megjelentek a villanyszámlában, a lakosságnak ezt is meg kellett fizetnie.
Gázáremelés a cégeknek
Október elsejétől 2-3 százalékkal nő a földgáz ára a nem lakossági fogyasztók számára – jelentette be Niculae Havrileţ. „Az évi földgázszükségletet nem lehet csupán a belföldi kitermelésből biztosítani, importra is szükség van. Egyetlen forrásból hozunk be földgázt, amely önkényesen határozza meg az árakat\" – ecsetelte az ANRE elnöke. Hozzátette: annak köszönhetően, hogy visszaesett a fogyasztás, csökkent az import mennyisége is, így az év elején előrevetített éves szintű 18 százalékos áremelés helyett a nem lakossági fogyasztók számára mostanáig mindössze 8 százalékkal nőtt a földgáz ára, októberben további 2-3 százalékos drágulás várható, így az éves árnövekedés 10-11 százalék körül alakul.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!