2013. február 02., 17:162013. február 02., 17:16
Februártól lépett hatályba az a különadó, amelyet a kormány az energiaszállító és -értékesítő vállalatokra vetett ki. Nekik ezentúl forgalmuknak a 0,5 százalékát kell befizetniük az államkasszába az új adó szerint. A kormány megemelte a sör jövedéki adóját is.
Változik a legfeljebb kilenc alkalmazottal és 65 ezer eurónál kisebb üzleti forgalommal rendelkező mikrovállalatok adózása is. Eddig választhattak, hogy 16 százalékos társasági adót fizetnek, vagy forgalmuk 3 százalékát utalják át az államkasszába. Februártól viszont a mikrovállalatoknak kötelező forgalmuk 3 százalékát kell befizetniük adóként.
Az adótörvénykönyv egy másik fontos módosítása a gazdák megadóztatására vonatkozik. A kormány új jövedelemnormákat állapított meg, aminek alapján kiszámolják a termőföldek és az állatok, az állati eredetű termékek eladása és a fakitermelés után meghatározott adót.
A kormány azzal indokolta a döntést, hogy mintegy 670 ezer gazdának csak mintegy tíz százaléka fizetett adót, miközben mindannyian kaptak különböző állami támogatásokat. Így például adóznia kell annak a gazdának, akinek két hektárnál több megművelhető földterülete, vagy háromnál több szarvasmarhája, vagy hatnál több sertése van.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.