Hirdetés

Tiszta az ég a kolozsvári reptér fölött

Fizetőképes marad a kolozsvári nemzetközi repülőtér, a megyei önkormányzat ugyanis végül jóváhagyta a légikikötő 50 millió lejes bankhiteligénylését.

Kiss Előd-Gergely

2014. augusztus 28., 19:572014. augusztus 28., 19:57

Látszólag teljes az egyetértés, azt azonban már másképp látják a felek, hogy mennyire volt súlyos a gond. Miközben Mihai Seplecan nemzeti liberális párti (PNL) tanácsos – akit kétszer is betöltötte néhány nap erejéig a megyei önkormányzat ügyvivő alelnöki tisztségét – arról értekezett, hogy a szerződés aláírása rossz hír azoknak, akik csődbe akarták vinni a légikikötőt, addig Vákár István, a repteret működtető Kolozs megyei önkormányzat ügyvivő elnöke a Krónikának leszögezte: egyáltalán nem volt csődveszélyben a repülőtér.

Vákár ugyanakkor elmondta, hétfő délután aláírta a repülőtér bankhiteligénylését garantáló szerződést, valamikor a napokban pedig a hitel első részleteit már meg is kell kapnia a repülőtérnek. Az 50 millió lejes hitelkeretet a reptér kizárólag adósságtörlesztésre költheti, az új kifutópálya munkálatait kell még kifizetniük. A legsürgősebb kifizetnivalójuk 9 millió lejre rúg, ezzel az összeggel a Garanti Banknak tartoznak. David Ciceo, a légikikötő igazgatója egyébként közölte, a hitelt teljes egészében a repülőtér fogja törleszteni, idén amúgy is nyereségesek lesznek, mintegy 1,2 milliós utasforgalomra számít.

Amint arról több ízben is írtunk, a hitelfelvételt elég hosszas, konfliktusokkal terhelt huzavona előzte meg. A reptér alkalmazottai például a munkahelyüket féltve tüntettek amiatt, hogy az önkormányzat nem írta alá a bankhiteligénylést garantáló szerződést. Iuliu Pop, a reptér operatív igazgatója és Gabriela Zanc kereskedelmi igazgató úgy nyilatkoztak, hogy miután a megyeháza nem fizette ki az új kifutópálya költségeit, akadályozza a légikikötő hiteligénylését is.

Iuliu Pop elmondása szerint azért kerültek kényes helyzetbe, mert a Kolozs megyei önkormányzat kötelezettséget vállalt a tavaly jóváhagyott infrastrukturális beruházások finanszírozására, utólag viszont arra kérte a repülőtér vezetőségét, hogy ők vegyenek fel hitelt. Vákár István ugyanakkor korábban lapunknak úgy nyilatkozott, „hisztériakeltéssel akarnak nyomást gyakorolni a reptér illetékesei az önkormányzatra”, és butaságnak minősítette, hogy bezárna a repülőtér.

Mint elmondta: mindössze arról volt szó, hogy elkérte a részletes dokumentációját annak az 50 millió lejes bankhiteligénylésnek, amelyért a megyei tanácsnak kell felelősséget vállalnia. „Ha minden törvényes, és rendben van, megkapják a pénzüket. Lehet, hogy Horia Uioreanu (a megyei tanács előzetes letartóztatásban levő elnöke – szerk. megj.) idejében működött ez a fajta nyomásgyakorlás, de amíg nálam az aláírás joga, nem fog” – hangsúlyozta korábban Vákár István.

A megyeházán – mint ismeretes – akkor tört ki a káosz, amikor Horia Uioreanu megyei tanácselnököt korrupció vádjával letartóztatta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Ezt követően ugyanis felbomlott az RMDSZ-es tanácsosokkal együtt addig stabil többséget alkotó szociálliberális (USL) koalíció.

A liberálisok (PNL) megegyeztek a demokrata-liberáilsokkal (PDL) az új koalíció létrehozásáról, miközben a szociáldemokraták (PSD) ellenzékbe kerültek. Vákár Istvánt eközben megválasztották ideiglenes ügyvezető alelnöknek. Ezt követően arról szólt a hatalmi harc, hogy az új többség megpróbálta leváltani Ioan Oleleu PSD-s megyei tanácsalelnököt a tisztségéből, hogy Mihai Seplecan liberális tanácsost ültessék a helyére, és megtegyék ügyvezető alelnöknek.

Ezt kétszer véghez is vitték, csakhogy Gheorghe Vuşcan kormánymegbízott mindkétszer felfüggesztette a döntést. Így történhetett, hogy ideiglenesen továbbra is Vákár István a megye ügyvivő elnöke, aki korábban lapunknak úgy nyilatkozott: úgy hiányzott neki a pluszmunkakör, mint púp a hátára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
Hirdetés