
Terjeszkedik Brassóban az Airbus vállalat helikoptergyártó részlege: a cég vezetősége 1,2 hektárral növelné termelőegységét, a beruházás nyomán pedig új típusú légi járművek gyártásához látnának hozzá.
2014. október 23., 15:402014. október 23., 15:40
Az Airbus által használt brassói terület ennek nyomán elérné a 2,7 hektárt, a fejlesztés pedig az IAR állami vállalatnak is kedvezne, amely részvényes a helikoptergyártó vállalatban. A cég illetékesei egyelőre nem pontosították, hogy az új termelőegység felépítése mennyibe fog kerülni, illetve hány új alkalmazottat vesznek fel ennek nyomán.
Az Airbus nemrég jelentette be, hogy a közeljövőben a jelenlegi harmincról hatvanra emelnék az egy év alatt Romániában legyártott járműveik számát, amelyek ára darabonként 12 millió euró.
A vállalat által az új gyártóegységben előállítandó, Super Puma elnevezésű légi járműveket egyébként elsősorban a tengeri kőolajkitermelésben használják, így ezeket feltehetőleg a Fekete-tengeren vetnék be. A gépek két pilóta és 19 utas befogadására alkalmasak, és akár az óránkénti 345 kilométeres sebességet is elérhetik.
Az Airbus helikoptergyártó részlege 2002 óta van jelen Romániában: a hazai vállalkozást az IAR céggel partnerségben hozták létre – az állami vállalat a részvények 49 százalékának tulajdonosa.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!