
Minden másodpercben legalább egy romániai polgár vásárol egy terméket az interneten, a rendelések száma ugyanis eléri percenként a hetvenet. Mindez azt bizonyítja, hogy a lakosság egyre jobban bízik a virtuális bevásárlásban, csak az idei év első felében 30 százalékos bővülést regisztráltak.
2014. július 14., 16:072014. július 14., 16:07
Az elmúlt egy év során pedig 2 millió romániai vett valamit on-line rendeléssel, a legkeresettebb termékeknek a ruházati cikkek, az elektronika, a nyaralás, valamint a bútorok bizonyultak. Minderre a Digi 24 hírtelevízió által ismertetett felmérésből derült fény.
Az általuk idézett szakérők szerint többnyire azok választják az internetes vásárlást, akik időt és pénzt egyaránt meg kívánnak takarítani. Lényegesen olcsóbbak ugyanis sokszor az internetes áruházak honlapjain meghirdetett termékek, egy hűtőszekrény esetében például 20 százalékos is lehet az árkülönbség.
Ennek fő oka egyébként, hogy a cégeknek nem kell üzlethelyiségeket bérelniük, hanem csupán raktárokat kell fenntartaniuk, így alacsonyabbak a fenntartási költségeik, mint „offline” partnereiknek. Ugyanakkor a legtöbb hasonló profilú cég 24 órán belül házhoz is szállítja a kiválasztott terméket.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!