Hirdetés

Telt házzal várják az újévet a hotelek

Rendkívül zsúfoltak lesznek szilveszter környékén a székelyföldi és a partiumi szállodák, panziók, amelyek illetékesei a Krónikának elmondták: a helyek többségét már ősszel lefoglalták a turisták, egyes vendéglátósok soha nem tapasztaltak ekkora forgalmat az év utolsó napjaiban.

Krónika

2014. december 29., 19:532014. december 29., 19:53

Az újévi üdülőket elsősorban a teljes ellátást biztosító, all inclusive típusú szolgáltatáscsomagok vonzzák, ugyanakkor csábítóak a wellnessközpontok is. A székelyföldi hotelekben főként bukaresti, illetve a déli megyékből érkező turisták foglaltak szállást, de néhány erdélyi magyar és magyarországi üdülőt is vendégül látnak a következő napokban.

Daragus Attila, az Országos Faluturisztikai Szövetség (ANTREC) Kovászna megyei elnöke lapunknak elmondta: bálványosi szilveszteri kínálatukat már októberben piacra dobták, és alig egy hónap alatt mindegyik csomagot értékesítették.

A legkapósabbak az all inclusive ajánlatok voltak, a korlátlan fogyasztást magában foglaló szilvesztert már harmadik éve szervezik meg, ez a típusú szolgáltatás pedig Daragus szerint mind a vendégnek, mind a vendéglátósnak kifizetődő.

„Az üdülőket svédasztalokkal várják, a vendégek annyit esznek és isznak, amennyit akarnak. Egyrészt kevesebb pincérre van szükség, a fogyasztás ugyanakkor két nap után látványosan visszaesik” – magyarázta az ANTREC elnöke.

A turisztikai szakember arra is rámutatott: a panziótulajdonosok egymást segítették, ahol már beteltek a helyek, az érdeklődőket a szomszédos szálláshelyhez irányították. A bálványosi vállalkozók egyébként a jövőben további együttműködésre készülnek, Daragus elmondása szerint közösen fejlesztenék a wellness-szolgáltatásokat, így még több turistát csalogatnának a térségbe.

Disznóvágást szerveznek az üdülőknek

Noha nem minősül üdülőtelepnek, Csíkszeredában is telt ház van már a legtöbb szállodában. Tódor Etelka, a Fenyő Hotel ügyvezető igazgatója kifejtette: három-, négy- és ötnapos csomagokat kínáltak, két hete pedig az utolsó szabad helyet is lefoglalták. A legtöbb vendégük Magyarországról érkezik. Tapasztalataik szerint az elmúlt években változtak a foglalási szokások: egyre gyakoribb, hogy az utolsó napokban szeretne valaki szálláshelyet.

A Fenyő Hotelben szilveszterező vendégeknek különleges és hagyományos ételekkel, italokkal kedveskednek, emellett kenyérsütéssel egybekötött falusi disznóvágást szerveznek, de lehetőség lesz lovas szánozásra, és Hargitafürdőn is lehet majd sétálni. A Park Hotel és Vendéglő élő zenével, komikusokkal, tűzijátékkal és hajnalig tartó mulatsággal várja vendégeit – tudtuk meg Kolcser Anna ügyvezetőtől. A szilveszteri bulira főként csíkszeredai családokat, baráti társaságokat várnak, de a szórakozásba rendszerint a szállodában megszálló vendégek is bekapcsolódnak.

Minden hely elkelt már a hargitafürdői Ózon Szállóban is, a turisták többsége Bukarestből érkezik, de Moldvából is foglaltak szállást. „A visszajelzésekből ítélve vendégeink azért szeretnek Hargitafürdőre jönni, mert kiválóak a szolgáltatások, a sípályák kezdőknek és haladóknak is megfelelnek, elbűvölő a környezet, országos viszonylatban pedig alacsonyak az árak” – mutatott rá Bedő Emőke, a vendéglátó-ipaiegység sajtófelelőse. Az Ózon Szállóban négyéjszakás csomagot lehetett foglalni, a vendégek pedig az óévet díszvacsorával, tűzijátékkal, pezsgőzéssel és bulival búcsúztatják.

A gyimesközéploki Csángó Panzióban hagyományos programmal készülnek a szilveszterre: a turisták disznóvágáson, kenyérsütésen, szalonna- és kolbászsütésen, majd hagyományos ételekből álló díszvacsorán vesznek részt. Tímár Norbert ügyvezető elmondta: olyan vendégük is lesz, aki már tavaly lefoglalta a szálláshelyet.

A wellness vonzza a turistákat

Szováta is rendkívül népszerű a turistáskodó szilveszterezők körében: Szoboszlai László Erik, a Danubius Szállodalánc értékesítési igazgatója a Krónikának arról számolt be, hogy két négycsillagos hoteljükben telt ház van. Tapasztalataik szerint az üdülőket elsősorban a wellness vonzza, hiszen a kétcsillagos Făget szálló iránt nem nagy a kereslet, holott az árakat nem módosították tavaly óta.

A kétcsillagos ajánlat nem tartalmaz wellnessbelépőt, valószínű ennek tudható be, hogy a csomagoknak alig felét sikerült értékesíteni, de rendszerint az utolsó percekben is érdeklődnek az ajánlatok iránt, ezért az év utolsó napjáig még növekedhet a vendégeik száma. A szállodalánc szilveszteri csomagja három éjszakára szól, és tartalmazza az ünnepi vacsorát, valamint italokat és az újévi bálba szóló belépőt.

Meghaladta a kereslet a kínálatot

Jelentősen meghaladta a kereslet a kínálatot Székelyudvarhelyen: Dobriţa Ildikó, a Küküllő Szálloda ügyvezetőjének elmondása szerint húsz százalékkal többen foglaltak volna szállást, mint amennyi helyet biztosíthatnak, ezért a vendégek egy részét a szomszédos vendéglátó-ipariegységekhez irányították. Kifejtette: gazdag kínálattal várják a vendégeket, akik vacsorára választhatnak a séf specialitása, a nemzetközi konyha ínyencségei és a helyi, tradicionális fogások közül, az év utolsó estéjén pedig élő zenés műsorral és számos meglepetéssel készülnek.

A Küküllő Szállodában egyébként idén először kizárólag magyarországi csoportok foglaltak szállást szilveszterre, többen már évek óta az udvarhelyi hotelben köszöntik az új évet. Két hónapja lefoglaltak minden szállást a Septimia szabadidőközpontban is, a korábbi évekhez hasonlóan pedig többnyire román ajkú vendégeket, főként családokat várnak – tudtuk meg Geréb István ügyvezetőtől. Idén egyébként a szokásostól eltérően karácsonykor is mindegyik szálláshelyet lefoglalták a vendéglátó-ipari egységben.

Karácsonykor is sokan foglaltak szállást

Bihar megye Félixfürdő és Püspökfürdő üdülőtelepein is már hónapok óta betelt minden hely. Cătălin Şipoş, a szállodákat és fürdőhelyeket üzemeltető Turism Felix Rt. munkatársa a Krónikának kifejtette: már ősszel megvásárolták az év többi időszakához képest 10 százalékkal olcsóbban kínált csomagokat. „Nem is emlékszem, hogy mikor volt utoljára ehhez hasonló forgalmunk” – újságolta Şipoş. Hozzátette: ebben az évben karácsonyi ajánlataik is népszerűbbek voltak a turisták körében.

„A korábbi években mintegy 50–100 személy üdült nálunk karácsonykor, most viszont legalább 350-en voltak” – magyarázta. Tapasztalataik szerint továbbra is az erdélyi, illetve bánsági megyékből érkeznek legtöbben a termálvizéről ismert Félixfürdőre, de az ország más részéből is várnak turistákat. A külföldiek száma változatlanul elenyésző, de karácsonykor tíz kínai és dél-afrikai üdülőt láttak vendégül.

„A külföldiek nincsenek hozzászokva a mi háromnapos szilveszteri mulatságunkhoz, nem szoktak hajnalig szórakozni. Emiatt sokan csak szállást foglalnak, és nem igénylik az ünnepi csomagot” – fejtette ki Şipoş. A Turism Felix által működtetett hotelekben megszálló vendégek egyébként ingyenesen használhatják a cég bármely medencéjét, fürdőjét, valamint egyéb szolgáltatását.

A Hunyad megyei Sztrázsa üdülőtelepen eddig a helyek 90 százalékát foglalták el, karácsonykor ugyanakkor 70 százalékos volt a kihasználtság. Az egyik panziótulajdonos az Agerpres hírügynökségnek elmondta: különleges tevékenységekkel kedveskednek a vendégeknek, karácsonykor például disznóvágást szerveztek, szilveszter környékén pedig tematikus estekre várják a turistákat, és természetesen a tűzijáték sem hiányozhat.

Mivel Sztrázsára elsősorban a télisportok kedvelői látogatnak el, a vendéglátósok az év utolsó, illetve 2015 első napjaiban kedvezményeket biztosítanak a sípályák használatára és a sportfelszerelések bérlésére. Az üdülőtelep mind a tizenkét sípályáján lehet egyébként már síelni, a hó vastagsága eléri a 60 centimétert.

Sokan mondanak le a szilveszteri üdülésről

Négy-öt naposra csökkent a szilveszteri üdülés hossza a korábbi hat-hét naposról a vásárlóerő visszaesése miatt – számolt be a Romániai Turisztikai Vállalkozások Szövetsége (FPTR). Dragoş Răducan, az egyesület elnöke rámutatott: emiatt a vendéglátósok háromféle csomagot kínálnak a turistáknak, hogy a kiskeresetűek is megengedhessék maguknak a téli üdülést, és ne essenek vissza a bevételeik.

A hegyvidéki üdülőtelepek szállodáiban és panzióiban egyrészt karácsonykor lehet hároméjszakás csomagot foglalni, ami tartalmazza a reggelit, az ünnepi ebédet, ez átlagosan 300–500 lejbe kerül egy személy számára. A turisták emellett az ünnepek körüli hétvégén is vásárolhatnak kétéjszakás kedvezményes csomagot fejenként átlagosan 150–300 lejért.

A harmadik ajánlat a szilveszteri kisvakáció időszakára vonatkozik: egy négy-öt éjszakás csomagot már 800 lejért is meg lehet vásárolni, de a jómódú turisták személyenként akár 3000 lejért is foglalhatnak különböző tevékenységekkel és szolgáltatásokkal öszszekapcsolt csomagot. Dragoş Răducan úgy vélekedett: egyre többen mondanak le a téli üdülésről, és inkább hosszabb tengerparti, elsősorban külföldi nyaralásra spórolnak.

„A korábbi években sok olyan turista volt, aki évente kétszer – nyáron és szilveszterkor – szervezett a családdal, barátokkal üdülést, közülük azonban egyre többen mondanak le a téli kikapcsolódásról, hiszen egy szilveszteri csomag ugyanannyiba kerül, mint egy hetes vakáció a tengerparton” – magyarázta a turisztikai szövetség vezetője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés