Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
Az lenne a román állam egyik legnagyobb reformja, hogy a közalkalmazottakat ne egységes bértábla, hanem a teljesítményük szerint fizessék – jelentette ki az Országos Adóhatóság (ANAF) elnöke egy csütörtöki szakmai rendezvényen.
2022. november 17., 19:462022. november 17., 19:46
Lucian Heiuş kifejtette, az egységes bértábla alapelve az, hogy a kifejtett munka mennyiségétől függetlenül az ugyanabba a fizetéskategóriába tartozó közalkalmazottak ugyanannyi pént kapnak. Ez szerinte idővel demotiváló tényező lehet.
„Az államnak valahogy ki kellene törnie ebből az egységesítő szemléletből. (...)
– jelentette ki a szakember.
Lucian Heiuş szerint nemcsak az ANAF, hanem valamennyi közintézmény korszerűsítésére szükség van ahhoz, hogy növekedjen és hatékony legyen az állam közigazgatási kapacitása. Megjegyezte: ha ez megtörténne, az állampolgárok is szívesebben fizetnék az adót, mert elégedettek lennének azzal, ahogy az állam kezeli a pénzüket – közölte az Agerpres hírügynökség.
Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.
Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.
Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.
A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.
Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.
Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.
Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.
Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.
Jelentős változásokon megy keresztül a gépjárműadó 2026. január 1-től Romániában. A gépkocsikra kivetett adót új alapokra helyezik: figyelembe veszi a környezetvédelmi besorolást, valamint új számítási mutatókat is tartalmaz.
3 hozzászólás