
Rendeződni látszik az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti szakasza, miután az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) és a kivizetelésre kiírt versenytárgyalásból győztesként kikerült Corsan Rt. – Corvian Construccion Rt., a Consinit Kft., a Road Consulting & Design Solution Kft. és a Via Design Kft. alkotta román–spanyol konzorcium képviselői szerződést kötöttek.
2015. május 12., 17:212015. május 12., 17:21
A dokumentum értelmében a cégek kilométerenként 2,6 millió euróért vállalták a hátralevő munkálatok elvégzését – ezzel szemben, ha a munkálatokkal eredetileg megbízott amerikai Bechtel vállalat fektette volna le a mintegy 60 kilométeres aszfaltszőnyeget, akkor az kilométerenként 4,33 millió eurót emésztett volna fel az állami költségvetésből.
Mint ismeretes, az amerikaiak hozzáláttak a munkához a szakaszon, ám mindössze egy völgyhidat építettek meg Berettyószéplaknál. A román–spanyol konzorcium a bejelentések értelmében másfél hónap múlva lát hozzá a kivitelezéshez. A szerződés értelmében két év után át kell adniuk a forgalomnak az aszfaltcsíkot.
Narcis Neaga, az autópálya-társaság vezérigazgatója elmondta, a sztrádaszakaszon három csomópontot terveznek, továbbá vizsgálják annak a lehetőségét, hogy az autópályára rá tudják csatlakoztatni Nagyvárad körgyűrűjét.
Mint ismeretes, az észak-erdélyi autópálya az eredeti tervek szerint a román–magyar határon levő Borsot Brassóval kapcsolná össze. Ennek megépítésére a bukaresti hatóságok 2003-ban kötöttek szerződést az amerikai Bechtel vállalattal, de miután több mint 10 év alatt csak 52 kilométer épült meg, Bukarest 2013-ban felbontotta a szerződést az amerikaiakkal, a román hatóságok pedig újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra.
Jelenleg a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométeres szakaszon lehet közlekedni. Építés alatt áll ugyanakkor a Gyalu és Magyarnádas közötti mintegy 8,7 kilométeres szakasz is, amely lehetővé teszi, hogy a Szatmárnémeti–Kolozsvár-országútról is fel lehessen jutni az autópályára. Ugyanakkor az év elején jelentették be azoknak a konzorciumoknak a nevét, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti öt szakaszát.
Ponta: nem volt jó ötlet a hétcentes adó
Elismerte hétfő esti televíziós nyilatkozatában Victor Ponta miniszterelnök, hogy nem volt jó ötlet az üzemanyagokra tavaly kivetett hétcentes extra jövedéki adó, mivel a kormány nem tudta konkrétan befektetni az így befolyt pénzösszegeket. Arra azonban – tette hozzá – jó volt, hogy mozgásteret biztosított a kormány számára.
„Ahhoz, hogy elindíts egy procedúrát, meg kellett mutatnod, hogy van pénzed, másként az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemet mondott volna” – fogalmazott a Digi 24 kérdésére a miniszterelnök, aki egyúttal ígéretet tett, hogy „az energiák nagy részével” az infrastrukturális projektekre összpontosítanak. Mint ismeretes, a hétcentes adó bevezetését a kormány azzal indokolta, hogy az így befolyó pénzeket az infrastruktúrára, főként autópálya-építésre fogják fordítani.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!