
Hatnapos sztrájkot kezdtek kedden a francia légiforgalmi szolgálat egyes irányítói. A legnagyobb francia repülőterekről induló, vagy oda érkező járatok egyötödét törölni kellett, de fennakadások voltak a Dél-Franciaország feletti légtér irányításában is.
2014. június 25., 17:302014. június 25., 17:30
A Ryanairnek például 98 járatot kellett törölnie, közleményében azt írta, elvetetné az Európai Bizottsággal a légiforgalmi irányítók sztrájkjogát. A másik nagy európai diszkont légi társaság, az easyJet 28 járatot nem indított el.
Az Air France járatait ugyanakkor nem érintette ekkora mértékben a munkabeszüntetés: járataik 10 százaléka nem indult el. Tony Tyler, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezérigazgatója közleményében hangsúlyozta: az irányítók több millió ember szabadságát tehetik tönkre, amelyért megdolgoztak, a sztrájk időzítése rosszindulatúságot feltételez.
Nem minden légiforgalmi irányító vesz egyébként részt a vasárnapig tartó munkabeszüntetésben, akik csatlakoztak, azt mondták, az irányító szolgálatok finanszírozása nem megfelelő, kevés pénz jut fejlesztésre. Azt szeretnék, ha a légi társaságok által fizetett repülőtéri díjakat 10 százalékkal emelnék, ugyanakkor a légi cégek ennek ellenkezőjét szeretnék. Az országban még a 80-as években kifejlesztett, és azóta többször felújított rendszer működik, ezért cserére szorul.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!