Hirdetés

Szerdától drágul a földgáz

Hatvan lejre nő szerdától a lakosságnak és a hőerőműveknek szolgáltatott földgáz kilowattóránkénti ára – az Európai Bizottsággal közösen kidolgozott új árliberalizációs menetrendről keddi ülésén dönt a Ponta-kabinet – jelentette be csütörtökön Niculae Havrileţ, az Országos Energiaügyi Hatóság (ANRE) elnöke.

Bálint Eszter

2015. június 25., 16:282015. június 25., 16:28

2015. június 25., 16:282015. június 25., 16:28

Mint részletezte, a menetrend egy módosító javaslattal egyetemben szerepel a kormányülés napirendjén, miután a Versenytanács azt kérte, hogy a kormányhatározatba foglalják bele a hőerőműveknek nyújtott támogatással kapcsolatos részleteket. Niculae Havrileţ egyúttal arról is beszámolt, hogy a kormányülés után az ANRE rendkívüli tanácskozást hív össze, hogy az új díjszabások július elsejétől hatályba léphessenek.

Mint ismeretes, Románia az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalta, hogy liberalizálja a földgáz és a villanyáram árát. A vállalatoknak szolgáltatott földgáz árát már 2014. január elsejétől liberalizálták, jelenleg csak a lakosság és a lakosságnak hőenergiát szolgáltató erőművek részesülnek ártámogatásban.

Az év eleji tárgyalások során az IMF és a brüsszeli testület képviselői azt kérték a kormánytól, hogy a lakosságnak és a hőerőműveknek szolgáltatott gáz árát április elsejétől emelje 62 lej/megawattórára. A kormány egységenkénti 58 lejre tett javaslatot, azonban az ország nemzetközi hitelezői ezt nem fogadták el. Az áremelés megtagadása volt az egyik oka, hogy a felek nem írtak alá újabb szándéknyilatkozatot.

Végül az elmúlt időszakban sikerült új gázár-liberalizációs menetrendben megállapodni az Európai Bizottsággal – ez a lakosságnak szolgáltatott gáz esetében ezentúl évi egy drágítást ír elő a korábbi negyedévenkénti áremeléshez képest. Éves szinten megawattóránkénti 6 lejes drágulásban állapodtak meg. A lakosságnak és a hőerőműveknek szolgáltatott földgáz köbméterenkénti ára így július elsejétől a jelenlegi 53,3-ról 60 lejre nő, 2016-ban 66 lej, 2017-ben 72 lej, 2018-ban pedig 78 lej lesz a földgáz egységenkénti ára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés