Rögzítette az üzemanyagárakat a következő egy hónapra a szerb kormány, hogy féken tartsa az inflációt – közölte a Vecernje Novosti a kormány döntését pénteken.
2022. február 11., 14:302022. február 11., 14:30
2022. február 11., 14:332022. február 11., 14:33
A szerb kormány csütörtök késő esti döntése értelmében az eurodízel ára nem haladhatja meg a 179 dinárt (egy szerb dinár 0,0421 lej), míg a 95-ös oktánszámú benziné az 171 dinárt. A belgrádi kormány közleménye szerint az utóbbi időben jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, és emiatt más termékek és szolgáltatások is megdrágultak.
Szerbiában decemberben az éves infláció 7,9 százalékos volt, ami jelentősen meghaladja a központi bank által előírt 3 százalékos inflációs célt, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal lehet eltérni. A januári inflációs adatokat február 22-án közli a statisztikai hivatal.
Az MTI emlékeztet, a szerb kormány novemberben már korlátozta az alapvető élelmiszerek árát annak érdekében, hogy megállítsa az inflációt. A szerb nemzeti bank csütörtökön 1 százalékon tartotta az irányadó rátát, és közölte, az infláció az év végéig visszakerül a célérték határai közé.
Üzemanyagárstop meghirdetését fontolgatja a bukaresti kormány, amennyiben még jobban meglódulna a benzin és a gázolaj ára. Gyerkó László, a Versenytanács tagja azt mondja, a legjobb az lenne, ha az üzemanyagokra kivetett adókat, illetékeket csökkentenék.
Nemrég a horvát kormány döntött úgy, hogy egy hónapra ismét rögzíti az üzemanyagok árát, a friss rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik, a prémium üzemanyagok szabadárasak maradtak. A magyar kormány tavaly novemberben döntött úgy, hogy megállítja az egyre növekvő üzemanyagárakat, és 480 forintos (1 lej 72 forint) literenkénti árban határozta meg a benzin és a gázolaj legmagasabb értékét.
Üzemanyagárstop meghirdetését fontolgatja a bukaresti kormány is, hiszen jelentős mértékben emelkedett a benzin és a gázolaj ára Romániában. Virgil Popescu energiaügyi miniszter még januárban azt mondta: ha szükséges, és még jobban meglódulna a benzin és a gázolaj ára, a román állam beavatkozik az üzemanyagárak alakulásába. Döntés azonban a térség országaival ellentétben nálunk egyelőre nem született.
Január folyamán folytatódott az üzemanyagok drágulása: a romániai töltőállomásokon a gázolaj és a benzin literenkénti ára is több mint 50 banival nőtt a tavalyi év utolsó napjához képest. Az elmúlt héten 13 banis volt a drágulás.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.
A júliusi 7,4 százalékról augusztusban 9,9 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Petre Florin Manole munkaügyi miniszter szeretné, ha minél több nyugdíjas amellett döntene, hogy bankkártyára kapja a nyugdíját.
Az Európai Bizottság 49,8 millió eurós sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia a második legnagyobb összegű, 11,5 millió eurós támogatást kap.
Fel sem merül, hogy Románia költségvetési deficitje elérje a GDP 11 százalékát – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő. A miniszterelnök a napokban elismerte, hogy Románia képtelen teljesíteni a hiánycélt.
21 állami vállalat különleges ügyvezetőjét menesztette Radu Miruță gazdasági miniszter, egyesek közülük akár 30 000 lejes fizetést is kaptak – ezt maga a tárcavezető jelentette be kedden este.
szóljon hozzá!