Hirdetés

Szatmárnémeti: adókedvezményekkel a beruházásokért

Adókedvezményben részesülnek jövő évtől a Szatmárnémetiben megtelepedő cégek, illetve azok a helyi vállalatok, amelyek bővíteni kívánnak. Maskulik Csaba helyi önkormányzati képviselő erre irányuló javaslatát múlt heti ülésén hagyta jóvá a városi tanács.

Babos Krisztina

2014. december 01., 14:582014. december 01., 14:58

A határozat értelmében a 100 és 300 ezer euró közötti befektetésre vállalkozók és legalább 10 új munkahelyet létrehozók 50 százalékos kedvezményben részesülnének. Az ennél nagyobb beruházást eszközölők, azaz akik 300 ezer és 1 millió euró közötti pénzösszeget szánnak új cég indítására vagy fejlesztésre, és legalább 30 új munkahelyet teremtenek, 65 százalékos engedményre számíthatnak.

Az 1 és 3 millió euró közötti befektetők, illetve ezzel párhuzamosan legalább 100 új munkahelyet létrehozók 75 százalékos, míg a legnagyobbak, a 3 millió euró fölötti beruházók, akik 200 új munkahelytől többet alakítanak ki, 100 százalékos adójóváírásban részesülnek az első három évben.

A gazdasági élet fellendítésére évi 300 ezer euróban állapították meg a kedvezményekre szánható plafonösszeget, a helyi adóhatóság bevonásával elvégzett számítógépes tesztek eredménye szerint ugyanis e körül mozog az az összeg, melynél lényegében nem fizet rá a város, azaz az új munkahelyen dolgozók bére után befolyó pénzek fedezik a kedvezmény összegét.

Maskulik Csaba a Krónika érdeklődésére elmondta, azért tartotta fontosnak a befektetés-ösztönző csomag kidolgozását, mivel stagnál a helyi gazdaság, véleménye szerinte pedig fellendülést csakis a magánszektortól várhatnak.

Hozzátette: több konkrét esetnek is tanúja volt, amikor a Szatmárnémetiben beruházni szándékozók épp azért döntöttek más település mellett, mert semmiféle kedvezményt nem kínáltak nekik. Példaként megemlítette az ékszíjakat gyártó Optibelt, mely az említett okból választotta a szatmári megyeszékhely helyett a Nagybányához közeli Miszmogyoróst, ahol egyébként már a második termelőegység kialakításán dolgoznak.


Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés