
Körülbelül ötezer személy kaphat még év végéig kedvezményes hitelt lakásvásárlásra az Első otthon program keretében, miután a kormány kedden további 400,5 millió lejt – mintegy 90 millió eurót – utalt ki a projektre.
2014. október 23., 15:462014. október 23., 15:46
A kis- és közepes vállalkozásoknak hitelt biztosító országos alap (FNGCIMM) tájékoztatása szerint az elmúlt hónapokban a várthoz képest jóval nagyobb érdeklődés övezte az Első otthon programot. Amint az illetékesek rámutattak, év eleje óta olyan sokan igényeltek kölcsönt, hogy a programban résztvevő bankok közül nemrég több is jelezte: elfogytak a kedvezményes ingatlanhitelre szánt forrásaik annak ellenére, hogy a kabinet már szeptemberben 500 millió lejjel növelte az erre az évre kiutalt összeget.
A program lebonyolításával megbízott országos alap adatai szerint az Első otthon 2009-es elindítása óta több mint 126 ezer hitelt biztosítottak az igénylőknek, a bankkölcsönök összértéke pedig eléri a 4,8 milliárd eurót. Ebben az évben ugyanakkor közel 21 ezer magánszeméllyel kötöttek hitelszerződést az akcióban résztvevő bankok, amelyek összesen 736 millió euró értékben biztosítottak finanszírozást. A program keretében megvásárolt lakások 31 százaléka 2008 és 2013 között épült.
Az összesítésből az is kiderült, hogy a legtöbb kedvezményes kölcsönt Bukarestben (23,5 százalék), illetve Ilfov megyében (13,6 százalék) igényelték, a sorban pedig Kolozs (7,1 százalék) és Temes megye (5,5 százalék) következik, de sokan élnek a lehetőséggel Brassó és Szeben megyében is. A lista végén Călăraşi, Ialomiţa és Giurgiu megyét találjuk az igénylések 0,3 százalékával, ami megyénként 33 hitelt jelent.
Nemrég arról is beszámoltunk, hogy a kormány a külföldön élő román állampolgárokra is ki kívánja terjeszteni az Első otthon programot. A pénzügyminisztérium honlapján megtekinthető kormányhatározat-tervezet szerint mindazok a román állampolgárok, akiknek külföldön tartózkodási és munkavállalói engedélyük van, kormánygaranciával vehetnek fel kölcsönt lakásvásárlásra vagy -építésre. Számukra egy 25 millió lejes keretet készülnek elkülöníteni, amit idén december 31-éig lehet majd felhasználni.
Ezt az összeget az Országos Lakásügynökség (ANL) által megépített lakások bérelői számára, otthonuk megvásárlására elkülönített, ám fel nem használt keretből irányoznák át, amelyet már korábban is átcsoportosítottak a bármilyen lakás vásárlására felhasználható keretbe.
Emelkedhetnek a lakásárak
Úgy tűnik, hogy véget ért a lakásárak csökkenésének periódusa, a piac ugyanis egy ideje stagnál, a közeljövőben pedig drágulás is előfordulhat – számolt be a görög Eurobank leányvállalata, az Eurobank Property Services legfrissebb felmérésére hivatkozva. Mint kiderült: a harmadik negyedévben országos szinten mindössze 0,5 százalékkal estek vissza a lakásárak, de a korábbi hónapokban jegyzett enyhe növekedéssel mindez stagnáláshoz vezetett. Ez a tendencia jellemző egyébként az ország más nagyvárosaira is. Régiókra lebontva legnagyobb mértékben 3,2 százalékkal Moldovában drágultak az ingatlanok idén, a harmadik negyedévben ugyanakkor 2,6 százalékos volt a növekedés mértéke, az emelkedés aránya pedig fokozatosan csökken az ország nyugati, északi és középső részében. Ezzel szemben a Duna-deltában és a tengerpart környékén éves szinten 4,1 százalékkal estek vissza az árak, ugyanakkor az ország déli részében is csökkenést jegyeztek.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!