2013. február 27., 08:032013. február 27., 08:03
A fejlesztésekre a Regionális Operatív Program keretében nyert támogatást a város. A teljes pályázati összeg 6,2 millió lej, az önrész 3,5 millió lej, mivel a város számára bevételeket generáló beruházásokat eszközölnek.
A projekt keretén belül tavaly nyáron adták át a felújított mofettát és a szabadtéri, pezsgő vizű medencét. Az önkormányzat összesen 20 millió lej beruházására készíttetett terveket a fürdőhely korszerűsítésére, a saját források mellé kormánytámogatást és európai uniós pénzeket is bevontak. A Borvizek útja program keretében 746 ezer lejt fordítottak Sugásfürdőre, ebből a pénzből kezelőközpont épült, 500 méter csatornarendszert és parkolót létesítettek, újraaszfaltozták az üdülő főutcáját, és hat borvízforrás környékét rendezték. A második sípálya elkészítését két évvel ezelőtt a fejlesztési minisztérium finanszírozta, most már két sípályát működtetnek felvonórendszerrel, éjszakai kivilágítással és hóágyúval. A város négy évvel ezelőtt 310 ezer euróért Ioan Neculaie brassói üzletembertől vásárolt meg négyezer négyzetméter sugásfürdői telket, a vendéglő és a régi kezelőbázis épületét, valamint a mofettát. A tulajdonjog megszerzése után nyílt meg a lehetőség az elhanyagolt ingatlanok felújítására. Az önkormányzat célja a nyári és téli aktív pihenés lehetőségének biztosítása.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.