2012. október 22., 07:542012. október 22., 07:54
A javaslatot az Európai Parlamentnek és a miniszterek tanácsának is el kell fogadnia – derül ki az EB közleményéből. Andor László foglalkoztatás- és szociális politikáért felelős uniós biztos rámutatott, a pénzösszegből a finn telefongyártó kivonulása nyomán munka nélkül maradt Kolozs megyeiek átképzését biztosítanák, így az érintettek hatékonyan alkalmazkodhatnának a munkaerő-piaci kereslethez.
„A telefongyártást egyre több vállalat a gyorsan fejlődő, elsősorban ázsiai térségekbe helyezi át, így a nemeszsuki üzemben dolgozó munkásoknak egyéb téren kell képezniük magukat” – hangsúlyozta Andor. Az Európai Bizottság közleményéből kiderül az is, Kolozsvár környékén a számítástechnikai és a kommunikációs ágazatban meglévő állások mintegy 40 százalékkal csökkentek a Nokia gyárának bezárása miatt.
Az elbocsátott zsuki munkások számára összeállított program becsült értéke egyébként 4,5 millió euró, ebből 2,9 millió eurót biztosít az EB. A támogatásnak köszönhetően a Nokia-gyár korábbi alkalmazottai tanácsadáson, valamint szakmai képzésen vehetnek részt, pénzügyi támogatást kapnak saját vállalkozásuk beindításához, emellett további, a munkakeresést elősegítő anyagi hozzájárulásokban is részesülnek, például utazási utalványok formájában.
Az EB egyébként a Nokia finnországi gyáraiból elbocsátott alkalmazottak támogatásának is helyt adott. A Nokia 2011 szeptemberében közölte, hogy a piac pangása miatt megszünteti a gyártást Nemeszsukon, üzemét Ázsiába helyezi át. A gyár elmúlt év végi bezárása mintegy 2300 embert érintett. A finn telefongyártó 2008-ban építette meg romániai üzemét 60 millió eurós beruházással, állami támogatás mellett. A Nokia kivonulását követően a nemeszsuki Tetarom 3 ipari parkba három nagyvállalat is „beköltözött”, a beruházást már az olasz Battistero pékség, a háztartási gépeket előállító, szintén olasz De’Longhi, valamint az autóalkatrészeket gyártó németországi Bosch is megkezdte.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.