
Romlottak a makrogazdasági kilátások Közép- és Kelet-Európában a harmadik negyedévben – derül ki a Pénzügyi és Számviteli Szakemberek Nemzetközi Szervezete (ACCA) és az üzleti könyvvizsgálók szervezete (IMA) közös, kedden nyilvánosságra hozott kutatásából.
2014. december 09., 17:282014. december 09., 17:28
A válaszadók 58 százaléka (a korábbi 54 százalékkal szemben) úgy látja, hogy romlanak a gazdasági körülmények, és csak 37 százalék számít javulásra, szemben a korábbi 44 százalékkal.
„A gazdasági körülmények általában véve továbbra is kedvezőtlenek a régióban, de a válaszadók szerint van ok a reményre” – fogalamzott a közlemény szerint Manos Schizas, az ACCA vezető gazdasági elemzője, a jelentés egyik szerzője.
Hozzátette: miközben szűkült a hozzáférés a növekedési tőkéhez, és sosem látott mértékben romlottak a pénzforgalmi feltételek, gátolva az üzleti kapacitásfejlesztést és a nem organikus növekedési lehetőségeket, észrevehető a hagyományosabb üzleti lehetőségek élénkülése, illetve az árfolyam-ingadozás mérséklődése. „Ennek következtében az üzleti bizalom kissé erősödött, megtörve az egy éve tartó csökkenő tendenciát a régió aggasztó makrogazdasági helyzete ellenére\" – mondta.
A közép- és kelet-európai válaszadók 47 százaléka számolt be bizalomvesztésről saját szervezetének kilátásait illetően, ami 6 százalékpontos csökkenés a második negyedévhez képest. Bizalomnövekedésről 19 százalék számolt be a korábbi 14 százalék után.
Az összesített adatok szerint a válaszadók harmada (a második negyedévben mért 32 százalékhoz képest most 33 százalék) tapasztalt bizalomvesztést ebben a negyedévben, míg mindössze 28 százalékuk beszélt bizalomnövekedésről, ami 2 százalékkal kevesebb, mint az előző negyedévben volt. A pénzügyi szakértők 58 százaléka még mindig optimista országa gazdasági fellendülését illetően, míg 37 százalékuk pesszimista, ami egy százalékpontos csökkenést mutat a korábbi kutatáshoz képest, a globális üzleti bizalom ugyanakkor már második negyedéve csökken.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!