Lefelé módosította a Világbank Románia növekedési kilátásait: miközben még júniusban 3,2 százalékos bővülést prognosztizált a 2015-ös esztendőre, most már csak 2,9 százalékra látnak esélyt a washingtoni székhelyű pénzügyi intézmény szakértői, akik szerint egyébként jövőre már 3,2 százalékkal gyorsulhat a gazdaság.
2015. január 14., 14:552015. január 14., 14:55
Júniusban borúlátóbbak voltak még a 2016-os évet illetően, ugyanis akkor jövőre még csak 2,9 százalékos növekedést jeleztek előre. Rosszabb eredményt várnak a korábban becsültnél a tavalyi évre is, a most kiadott prognózis 2,6 százalékra rontotta az októberi 2,7 százalékos becslést, ami szintén rosszabb volt a júniusban előre vetített 2,8 százalékos növekedési prognózisnál.
Amint arról beszámoltunk, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ennél is gyengébb, alig 2,5 százalékos gazdasági növekedést vár.
Globális szinten egyébként a Világbank idén 3 százalékos, jövőre pedig 3,3 százalékos bővüléssel számol, előrejelzésük szerint ugyanis enyhülni fognak a fejlődő országok gazdaságát befolyásoló negatív hatások, s nagy bevételekkel rendelkező országok is fokozatosan magukhoz térnek.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!