Hirdetés

Romániában csökkent, az eurózónában nőtt az állástalanok száma

Csökkent a romániai munkanélküliség novemberben az idei év októberéhez, illetve tavaly októberhez és novemberhez viszonyítva, miközben az euróövezetben növekedett a munkanélküliek száma – számolt be kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kőrössy Andrea

2013. január 08., 13:292013. január 08., 13:29

Mint kiderült, novemberben 674 ezer 15 és 74 év közötti állástalant regisztráltak Romániában, ez mintegy 21 ezerrel kevesebb az októberi, illetve 76 ezerrel kevesebb a 2011. novemberi adatokhoz viszonyítva.

2012. novemberében Romániában 5,3 százalékos, az euróövezetben pedig szezonális kiigazításokkal 11,8 százalékos munkanélküliségi ráta alakult ki, egytized százalékponttal magasabb az októberi 11,7 százaléknál. Eszerint az év utolsó előtti hónapjában az eurózónában az állástalanok száma elérte a 26 milliót.

Romániában egyébként a statisztikai intézet adatai szerint a férfiak 7,1, míg a nők 6,2 százaléka munkanélküli. A 27 tagú EU-ban ugyanakkor a munkanélküliségi ráta nem változott, novemberben is az októberivel megegyező, 10,7 százalék volt. Egy évvel korábban, 2011 novemberében az euróövezetben 10,6 százalék, az EU-ban 10,0 százalék volt a munkanélküliségi ráta. Tavaly novemberben az euróövezetben 18,82 millióan, az EU-ban pedig 26,061 millióan voltak munka nélkül. Az előző havihoz képest a szám az euróövezetben 113 ezerrel, az EU-ban 154 ezerrel emelkedett, az egy évvel korábbihoz képest pedig az euróövezetben 2,015 millióval, az EU-ban pedig 2,012 millióval.

A legalacsonyabb munkanélküliségi ráta tavaly novemberben Ausztriában volt, 4,5 százalékos, illetve Luxembourgban 5,1 százalékos, Hollandiában pedig 5,6 százalékos. A legmagasabb munkanélküliségi rátát 2012 novemberében Spanyolországban (26,6 százalék), szeptemberben Görögországban (26,0 százalék) regisztrálták.

Az egy évvel korábbihoz képest tavaly novemberben az EU 18 tagállamában emelkedett és hét tagállamában csökkent a munkanélküliségi ráta. Két országban, Dániában és Magyarországon nem változott a munkanélküliség szintje. A legnagyobb mértékben az egy évvel korábbihoz képest Észtországban csökkent a munkanélküliségi ráta tavaly októberben: 12,1 százalékról 9,5 százalékra. Lettországban 2011 és 2012 harmadik negyedéve között 15,7 százalékról 14,1 százalékra, Litvániában pedig novemberről novemberre 13,9 százalékról 12,5 százalékra. A legnagyobb mértékű növekedés Görögországban volt 2011 és 2012 szeptembere között: 18,9 százalékról 26,0 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta. Cipruson tavaly novemberre az előző évi 9,5 százalékról 14,0 százalékra, Spanyolországban 23,0 százalékról 26,6 százalékra, Portugáliában pedig 14,1 százalékról 16,3 százalékra emelkedett a munkanélküliség szintje.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés