2013. január 29., 19:522013. január 29., 19:52
Amint Adrian Ştef, a megyei önkormányzat elnöke kifejtette, jelentős fejlesztési és felújítási munkálatokat terveznek a fel- és leszállópályákon is, ehhez pedig megpróbálnak majd támogatást szerezni a regionális operatív program közlekedési alprogramjából.
Mint elhangzott, az elkövetkező hónapok során a reptéren az érkezők számára kijelölt helyiséget 186, míg a távozók számára kijelöltet 542 négyzetmérettel bővítik, és a csomagraktár is nagyobb lesz 62 négyzetméterrel. Átalakítják a folyosókat is úgy, hogy a jövőben 100 négyzetméternyivel nagyobb felület álljon a reptéren áthaladók rendelkezésére. Az előzetes felmérések szerint körülbelül 830 ezer eurót igényelnek a felsorolt beavatkozások. „A szatmárnémeti repülőtér lényegében a megye a kapuja, igen sok ideérkező ezt látja meg először – magyarázta a tanácselnök. – Éppen ezért tartjuk nagyon fontosnak a bővítési és a korszerűsítési munkákat, melyektől hosszabb távon azt várjuk, hogy a turizmus fejlesztéséhez is hozzájáruljon, illetve a befektetők megyénkbe vonzásának is egyik eszköze legyen.” A reptéren egyébként az elmúlt mandátum alatt is végeztek korszerűsítési munkálatokat – akkor a leszállópályára való állást segítő világítótesteket szereltek fel annak érdekében, hogy sötétben, illetve rossz látási viszonyok között is lehessen Szatmárnémetiben landolni.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.