
Rekordszámú utasa volt a kolozsvári nemzetközi repülőtérnek augusztusban: a légikikötő szolgáltatásait 129 ezren vették igénybe, ez 16 százalékos növekedést jelent az utasszám tekintetében a tavalyi év azonos időszakához képest, a le- és felszállások aránya ugyanakkor 9 százalékkal emelkedett 2013 augusztusához képest – számolt be közleményében a repülőtér.
2014. szeptember 03., 15:022014. szeptember 03., 15:02
Az idei év első felében ugyanakkor 517 ezer klienst jegyzett a kincses városi légikikötő, ahol ugyanebben az időszakban közel 5900 repülőgép fordult meg. Ennek köszönhetően forgalom szempontjából a kolozsvári a második legnagyobb légikikötő az országban a bukaresti Henri Coandă repülőtér után.
Az intézmény illetékesei arra is felhívták a figyelmet, hogy októbertől új járatokkal bővül a kolozsvári nemzetközi repülőtér kínálata a Wizz Air légitársaságon keresztül: elsejétől Nürnbergbe, huszadikától Kölnbe, huszonegyedikétől Malmőbe és Genfbe, jövő év márciusától pedig Bariba utazhatnak az ügyfelek.
Egy másik újdonság, hogy október 27-étől egy új légitársaság üzemel a kolozsvári reptéren: a lengyel Eurolot Varsóba indít majd járatokat a kincses városból, a tervek szerint minden héten hétfőtől szombatig. A közlemény szerint a kolozsvári nemzetközi repülőtér legfőbb célja az úticélok további bővítése, illetve más légitársaságok bevonzása.
A Wizz Air egyébként nemrég növelte legnépszerűbb kolozsvári járatainak számát, így Milánóba és Párizsba már heti öt, Dortmundba és Bolognába négy, míg Rómába három járat indul.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!