Hirdetés

Postai privatizáció: elbocsátás és átszervezés

Több mint 4500 alkalmazottat bocsát el a privatizálás előtt álló Román Posta júliustól – többek között ezt tartalmazza az a kormány megvitatott tervezete, amelyben a társaság gazdasági talpra állítása érdekében meghozandó intézkedéseket vázolták fel.

Balogh Levente

2013. május 30., 22:322013. május 30., 22:32

A dokumentum értelmében az állami tulajdonú cég július elsejétől 4458 alkalmazottat bocsátana el, ami az összes alkalmazott 14 százaléka. Az elbocsátások miatt járó végkielégítések összegét erre az évre 19 millió lejben állapították meg. A Román Posta jelenleg 30 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és 5600 postahivatalt működtet. A kormány az elbocsátások mellett az Európai Bizottság jóváhagyását kéri ahhoz, hogy részvénnyé konvertálja a posta adósságait, az adóhivatallal szembeni, 107 millió lejes tartozást pedig átütemezik, erről sürgősségi kormányrendeletben döntenek majd. Az adósságok részvénnyé konvertálását a privatizációs folyamat részeként hajtják végre, hogy ne minősüljön állami segélynek. A kormány arra számít, hogy ezen intézkedések révén vonzóbbá válik a posta a befektetők számára.

Mint arról beszámoltunk, mindezen intézkedésekre azért volt szükség, mert a keddi határidőig egyetlen beruházó sem jelentkezett a posta privatizációjára kiírt pályázatra, holott korábban mintegy ötven nemzetközi beruházó érdeklődött. A kormány ezért szerdán úgy döntött, hogy hat hónappal kitolja a privatizáció határidejét, illetve ha akkor sem lesz érdeklődő, akkor további hat hónappal kitolja azt, tehát az ajánlattételek legkésőbbi határideje 2014. június 30-a. Ion Smeeianu, a társaság vezérigazgatója kedden kifejtette, a potenciális befektetők az ajánlattételi időszak meghosszabbítását kérték a román illetékesektől, miután az Országos Adóhatóság (ANAF) egy ellenőrzés során újabb, több mint százmillió lejes adósságra bukkant. Az ANAF a 2003–2012-es időszakban felhalmozott 107 millió lejes adósságot fedezett fel. A Román Posta állammal szembeni adóssága összesen 242 millió lejre rúg. A teljes adósságállomány 650 millió lej. Dan Nica távközlési miniszter közölte: az adósságok átütemezése nélkül a posta június 6-ától, az adósságok törlesztésének határidejétől fizetésképtelenné vált volna.

A postások az elmúlt hetekben többször is tüntettek, ugyanis a vállalat vezetősége egy felmérést végzett, amelynek célja megállapítani, minden postahivatalban hányan és mennyit dolgoznak. A vállalat vezetősége ugyanis normacsökkentést és ennek megfelelő bércsökkentést is végre akar hajtani a dolgozók körében a kiadások mérséklése érdekében, ami ellen tiltakoznak a szakszervezetek. Smeeianu szerint ezek a törvénytelen tüntetések is riasztóan hatottak a befektetőkre. Ezt csütörtökön Victor Ponta miniszterelnök is megismételte, hozzátéve, hogy a cégnél jelentős átszervezés szükséges, mivel az elmúlt években 6–7000 új alkalmazottat vettek fel, miközben a cég tevékenységének szintje csökkent.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés