Hirdetés

Ponta: nem lesznek új adók

Nem tartalmaz más adó- és illetékemeléseket a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tervezett készenlétihitel-megállapodás, mint szeszes italoknak a kenyér általános forgalmi adójának (áfa/TVA) 24 százalékról 9 százalékra csökkentésének kompenzálására megemelt jövedéki adója, a szintén szeptember elsejétől kivetett luxusadó, illetve az, hogy ezentúl társadalombiztosítási hozzájárulást kell fizetniük a bérbe adott ingatlanjaik után azoknak a magánszemélyeknek is, akik havi fizetésben is részesülnek – jelentette ki a szabadságáról hazatérő Victor Ponta miniszterelnök az egyik bukaresti hírcsatornának nyilatkozva.

Bálint Eszter

2013. augusztus 15., 16:112013. augusztus 15., 16:11

2013. augusztus 15., 16:112013. augusztus 15., 16:11

A kormányfő ugyanakkor – utalva az elmúlt időszakban a koalíciós partner nemzeti liberális párti (PNL) politikusok által megfogalmazott aggályokra – leszögezte, hogy a Szociálliberális Uniót (USL) alkotó valamennyi alakulat, így a PNL és a Konzervatív Párt (PC) politikusai is támogatták ezeknek az intézkedéseknek a bevezetését.

Hozzátette: az Európai Bizottság és az IMF közbelépett, miután a Ponta-kabinet lemondott a Boc-kormány által 740 lejesnél kisebb nyugdíjakra is kivetett egészségügyi biztosítási hozzájárulás-fizetési kötelezettségről, elmondása szerint az így a költségvetés számára elveszett bevételek kompenzálására döntöttek most közösen úgy, hogy aki fizetéssel is rendelkezik, s ingatlan bérbeadásából is szert tesz jövedelemre, ezentúl kéntelen lesz az ebből befolyt összeg után is társadalombiztosítási hozzájárulást fizetni. Ennek értéke – mint ígéri – az összeg 5,5 százalékára rúg majd január elseje után.

Ponta szerint azonban más adókról, illetékekről nincs szó a készléti hitel folyósításához szükséges szándéknyilatkozatban. Ez a dokumentum – mint a miniszterelnök tájékoztatott – csak azt követően kerül az IMF igazgatótanácsa elé, amennyiben azt ellátja kézjegyével a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke, a pénzügyminiszter, ő maga, illetve Traian Băsescu államfő. „Ha valaki elégedetlen, akkor én szeptember 10-én ismertetem a szándéknyilatkozatot a parlament előtt. Amennyiben Băsescu elnök elégedetlen, nem írja alá, de alá fogja írni, nincs ok aggodalomra. Garantálom, hogy ellátja kézjegyével\" – szögezte le Victor Ponta, aki egyúttal hülyeségnek nevezte a kiszivárgott, utólag több kormányzati forrás által is nem hivatalos forrásokból származónak nevezett szándéknyilatkozatot.

Amint arról lapunknak korábban beszámoltunk, kiszivárgott egy szándéknyilatkozat, amelynek értelében akár tízszeresére is nőhet az ingatlanadó azon magánlakások esetében, amelyek egyúttal cégszékhelyként is szolgálnak, továbbá társadalombiztosítási hozzájárulást kell a jövőben fizetni az ingatlan-bérbeadásból származó bevételek után, s nem ússzák meg a többletbefizetést a nagyjövedelmű családfenntartók sem, akiknek házastársa vagy nagykorú gyermeke nem áll alkalmazásban, nekik is hozzájárulást kell fizetniük nem dolgozó családtagjuk után. A legtöbb vállalását ennek a dokumentumnak cáfolta a pénzügyminisztérium, Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Cătălin Ivan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés