A kormány még a héten kidolgozza a határozattervezetet a kenyér általános forgalmi adójának (áfa/TVA) a 9 százalékra történő csökkentéséről – jelentette be hétfő este Victor Ponta miniszterelnök, miután tárgyalt a a nemzetközi hitelezők – Nemzetközi Valutaalap (IMF), Világbak, Európai Bizottság – éppen Bukarestben tartózkodó képviselőivel.
2013. július 29., 19:002013. július 29., 19:00
2013. július 30., 14:232013. július 30., 14:23
Ponta egyúttal arról is beszámolt, hogy immár biztos az újabb hitelmegállapodás. Arról a kormányfő most nem nyilatkozott, hogy mikortól várható az áfacsökkentés, egy nappal korábban viszont Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter egyik hírcsatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy szeptembertől szeretnék bevezetni az intézkedést.
Victor Ponta ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a sütőipari egyesületekkel mielőbb sikerüljön megegyezni abban, hogy ők is vegyék ki részüket az adócsalás elleni küzdelemből, hiszen az áfacsökkentés hatalmas kiesést jelent majd az állami költségvetésből, az összegeket viszont valamelyest pótolni lehetne az iparág „kifehérítésével\", azaz az adócsalás visszaszorításából.
Az áfacsökkentés témájában ugyanakkor úgy tűnik, hogy egyetértés van az államelnöki és a kormányfői palota között. Traian Băsescu államfő a România Liberă napilapnak adott interjúban kérdésre válaszolva leszögezte ugyanis, hogy feltétel nélküli támogatója az áfacsökkentésnek, s szerinte sikerrel is járhatnak az erre vonatkozó tárgyalások a hitelezők képviselőivel, azok ugyanis az államelnök szerint Romániának „nem ellenségei, hanem partnerei\".
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!