
Fotó: Gov.ro
Cáfolta Florin Cîţu pénzügyminiszter, hogy a nemzeti liberális párti (PNL) kormány adóemelésre készülne, és kizártnak nevezte azt is, hogy megállapodást készülnének kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
2020. november 09., 11:482020. november 09., 11:48
2020. november 09., 12:552020. november 09., 12:55
A Szociáldemokrata Párt (PSD) manipulációjának nevezte hétfői sajtótájékoztatóján Florin Cîţu pénzügyminiszter azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az Orban-kabinet adóemelésre készülne. Újfent hangsúlyozta, a kormány, amelynek tagja, adókat törölt el. Példaként az üzemanyagok extra jövedéki adóját, és a részmunkaidős szerződések extra adóját hozta fel.
– hangoztatta a pénzügyi tárca vezetője. Kizártnak nevezte egyúttal, hogy megállapodást készülnének kötni a Nemzetközi Valutaalappal.

A tavasszal előrejelzettnél jobban megsínyli a koronavírus-világjárványt Románia – egyben az Európai Unió – gazdasága. Az itteni helyzetet ugyanakkor súlyosbítja, hogy a költségvetés egyre mélyülő hiányát nem csupán a pandémia által sújtott rétegeknek nyújtott támogatások okozzák, hanem szerkezeti gondok
A jövőt nézve is derűlátó, azt mondja, jövőre legalább egy százalékponttal csökkenni fog az államháztartás deficitje, és az elkövetkező évek a pénzügyi konszolidációról fognak szólni.

Nem lesz adóemelés sem idén, sem jövőre – jelentette ki Florin Cîţu pénzügyminiszter, miután egy elemzés áfaemelést valószínűsített a parlamenti választásokat követő időszakban.
– húzta alá a pénzügyminiszter. Ígéretet tett egyúttal, hogy minden évben fogják emelni a nyugdíjpont értékét.

A bankárok és elemzők azzal riogatnak, hogy a költségvetésen ütött űr pótlásához a nyugdíjrendszer második pillérének államosítása mellett adóemelésekre is szükség lesz, Liviu Dragnea ostobaságnak és hazugságnak nevezi a sejtéseket.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!