2013. február 13., 07:402013. február 13., 07:40
Mint beszámoltunk, egy tavaly decemberi kormányrendelet alapján a megye több területét is koncesszióba adhatják gázkitermeléssel foglalkozó cégeknek, ami már több esetben meg is történt.
Cornel Popa, a megyei közgyűlés elnöke nemrég keményen bírálta a kormány döntését, és megígérte: mindent megtesz, hogy a kitermelés ne indulhasson be a megyében, mivel az tudomása szerint komoly környezetkárosítással járna. Ő egyébként még tegnap is azt nyilatkozta a helyi sajtónak, hogy mostanáig semmilyen értesítést nem kapott a palagázzal kapcsolatban sem a kormánytól, sem a prefektustól. A koncesszió engedélyezéséről szóló kormányrendeletekben egyébként valóban nem jelenik meg sem a „palagáz”, sem a „nem hagyományos földgáz” kifejezés. A Felsőderna községhez tartozó Terje (Tria) faluban kiírt koncessziós szerződést már korábban, a kormányrendelet meghozatala előtt megkötötték a kanadai East West Petroleummal. A társaság honlapjáról viszont kiderül: pontosan azt a módszert, a hidraulikus repesztést alkalmazzák, amely ellen több európai országban moratóriumot hirdettek, és amelyet tavaly az Európai Bizottság tanulmánya is több módon veszélyesnek ítélt. Alaposan feltételezhető tehát, hogy az East West Petroleum Terjén is így bányászna. A hidraulikus repesztést kifejezetten a nem hagyományos földgázok kitermelésére használják, az ugyanis a hagyományos földgáznál sokkal mélyebben és másféle rétegekben található.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.