
Emelkedett hétfőtől a bruttó minimálbér, amely így 750 lej helyett 800 lej lett, eszerint pedig Romániában az órabér 4,74 lej.
2013. július 01., 20:232013. július 01., 20:23
2013. július 01., 20:282013. július 01., 20:28
Ezzel egy időben július elsejétől a közlekedési kihágásokért kirótt bírságok értéke is emelkedett. A kormány ebben az évben már második alkalommal növelte a minimálbért, február elsejétől ugyanis szintén 50 lejjel emelkedett az összeg. A módosítás országos szinten több mint 677 ezer egyéni munkaszerződéssel rendelkező alkalmazottat érint, akiknek egyénenként a bruttó 800 lejért mintegy 168 órát kell dolgozniuk havonta. A minimálbér a közalkalmazottakra is vonatkozik. Az a munkáltató, aki a minimálisként meghatározott öszszegnél kevesebbet fizet alkalmazottainak, 1000 és 2000 lej közötti bírságot kaphat. A bruttó minimálbér egyébként tavalyhoz képest 14,2 százalékkal emelkedett ebben az évben.
Mivel a hatályos jogszabályok szerint a rendőrök által közlekedési kihágások miatt kirótt büntetőpont értéke a mindenkori országos minimálbér 10 százalékával egyenlő, így a módosítás nyomán egy büntetőpont értéke 75 lejről 80 lejre emelkedett tegnap. Az autóvezetőkre így a kihágás súlyosságától függően 160 és 1600 lej közötti bírságot róhatnak ki a hatóságok, jogi személyek esetében azonban a felső határ 8000 lej. A biztonsági öv be nem csatolása miatt például két büntetőpont értékével bírságolnak, ennek összege július elsejéig 150 lej volt, ezután pedig 160 lejt kell fizetniük a kihágásért a sofőröknek.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!