2012. november 27., 08:582012. november 27., 08:58
Amint arról beszámoltunk, az eredetileg egynaposra tervezett akció legtöbb résztvevője a hatalmas érdeklődésen felbuzdulva úgy döntött, hogy vasárnap estig meghosszabbítja az ünnepekre való készülődés rajtjának is tekinthető árejtési akciót. Az Altex és Media Galaxy üzletláncot működtető Altex Románia közleményben mutatott rá, hogy november 23–25. között rekordforgalmat bonyolítottak, eladásaik meghaladták a 15 millió eurót.
Mint öszszesítésükből kiderül, az olyan nagyvárosokban, mint Kolozsvár, Konstanca, Bukarest vagy Temesvár egy-egy boltjuk forgalma elérte a félmillió eurót a három nap során. A legtöbb vásárlót egyébként pénteken regisztrálták, a második legforgalmasabb napnak pedig a vasárnap bizonyult. Az üzletlánc boltjaiban egyébként a legnépszerűbb termék a LED-tévé volt, majd az IT-cikkek, a hűtőszekrények, valamint a mosógépek következtek. Hasonlóképpen jól jött az amerikai mintára megszervezett fekete péntek a Flanco üzletláncnak is.
Közlésük szerint forgalmuk elérte az 55 millió lejt (mintegy 12 millió euró), ami 80 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló akció során regisztrált érték, miközben eladási felületük azóta csak 20 százalékkal bővült. A cég illetékesei ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy csak a pénteki nap folyamán akkora forgalmat bonyolítottak, mint egy átlagos hónap során. A legkelendőbbek itt is a lapos képernyős televíziók voltak, de számtalan notebook, tábla-PC, fényképezőgép, mosógép és más háztartási eszköz is gazdára talált.
A piac többi nagy szereplője nem számolt be az akció eredményességéről, a legnagyobb on-line felület, az eMag sem frissítette azt az információt, miszerint szombatra eladásaik elérték a 12 millió eurót. Az internetes vásárlásokat lebonyolító PayU-rendszer működtetője viszont arról számolt be, hogy a pénteki nap folyamán 325 százalékkal növelték forgalmukat az előző naphoz viszonyítva. Közleményükből ugyanakkor kiderül, hogy miután idén lényeges több cég csatlakozott a fekete péntek akcióhoz, mint tavaly, a tranzakciók száma 104 százalékkal nőtt.
A legnagyobb növekedést a számítástechnika terén regisztráltak, itt az eladások 307 százalékkal bővültek a hét korábbi napjaihoz képest. Ebben a szegmensben jegyezte a PayU a legnagyobb értékű tranzakciót is, ami elérte a 6900 eurót. Egy átlagos internetes vásárlás értéke egyébként a fekete péntek során 138 euró volt az előző évi 118 euró után.
Mint ismeretes, a fekete péntek a hálaadás napját követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, amely ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, amikor a kereskedők jelentős árkedvezményeket hirdetnek meg egy-két napra. Romániában is számos üzlet fekete pénteket, fekete hétvégét vagy éppen fekete hetet hirdetett. A marketingfogás még viszonylag új az országban, tavaly hirdették meg először a kereskedők.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.