
Konkrét beruházási javaslat született a hétvégén Gyergyószentmiklóson tartott Örmények Művészeti Fesztiválja rendezvénysorozat vállalkozói találkozóján.
2013. szeptember 08., 18:542013. szeptember 08., 18:54
Osváth Pál, Gambia Köztársaság romániai diplomáciai képviseletének vezetője rámutatott: a gyergyói faházkészítők új piacokra találhatnának Afrikában, Gambia, illetve Sierra Leone partjainál is. Sógor Csaba európai parlamenti képviselő a találkozón hangsúlyozta: Örményország a legmegbízhatóbb partner a kaukázusi országok közül a gazdasági kapcsolat kialakításában. Az EP-képviselő kifejtette: elsősorban a székely közösségen múlik, hogy hány külföldi beruházót sikerül a térségbe csábítani, hiszen nem mindegy, hogy a helyiek milyen szolgáltatást nyújtanak.
\"Ha idejönnek és érdeklődnek, meg kell nyernünk őket magunknak, el kell végeznünk határidőre a szükséges munkát, és komoly partnerekké kell válnunk\" – vélekedett Sógor Csaba az EP munkaügyi bizottságának tagjaként. A találkozón jelen lévő Hamlet Gasparian, Örményország romániai nagykövete gyergyószentmiklósi látogatását a városvezetőkkel tartott találkozóval indította. Mint mondta, abban egyeztek meg, hogy elősegítik egy örmény város és Gyergyóremete együttműködését.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!