
Négy kereskedelmi áruházláncot és huszonegy beszállított bírságolt meg összesen 154 millió lejre (közel 35 millió euró) a Versenytanács, amelynek korábbi kivizsgálása szerint a hiper- és szupermarketek tisztességtelen módszerekkel tettek szert versenyelőnyre, beszállítóikkal együtt pedig súlyosan megsértették a versenyjogot.
2015. január 13., 17:262015. január 13., 17:26
A bukaresti hivatal kedden közleményben számolt be róla, hogy az áruházak és beszállítóik nem kereslet-kínálat alapján megszabott árakról kötöttek szerződést a beszállítókkal, hanem rögzítették a tarifákat, így a cégek képtelenek voltak versenyképes árakat meghatározni.
Az áruházláncok az ügyfelek átverése érdekében is összejátszottak. Az egymás közti verseny korlátozása érdekében a kartellező multik szerződést kötöttek a beszállítókkal, amelyben utóbbiak kötelezettséget vállaltak arra, hogy a nagyáruházak „ha máshol olcsóbbat találsz, megkapod a különbözet tízszeresét!” jelszóval hirdetett akciós ajánlata idején bizonyos termékeket egyetlen megrendelőnek sem adnak el olcsóbb áron.
A legnagyobb, 49,6 millió lejes bírságot a Metróra rótták ki, a Mega Image 24,5 millió lejes, a Real – amelyet nemrég felvásárolt az Auchan – 23,8 millió lejes, a Selgros pedig 29,2 millió lejes szankcióban részesült.
A beszállítók közül többek között a Albalact (2,2 millió lej), a Danone (2,6 millió lej), a Delaco (910 ezer lej), a Napolact (1,1 millió lej) és a Tymbark (1,6 millió lej) kapott bírságot. A Versenytanács még 2009-ben kezdte az áruházak megelőző négyéves tevékenységének ellenőrzését, a súlyos bírságot már szeptemberben kilátásba helyezték.
A hivatal a tavalyi év végén – ugyancsak tisztességtelen megállapodásokra vonatkozó gyanú miatt – újabb vizsgálatot indított, amelyben az Auchan, a Carrefour, a Cora és a Kaufland, valamint ezek beszállítói érintettek. A Versenytanács előre be nem jelentett ellenőrzéseket tartott az áruházaknál, a helyszínről pedig több dokumentumot elvittek, amelyeket azóta is vizsgálnak.
Mint ismeretes, a Versenytanács 2011-ben több olajipari nagyvállalatra rótt ki hatalmas bírságot: az OMV Petrom, az ENI Románia, a Mol Románia és a Lukoil Románia összesen több mint 200 millió eurós szankciót kapott, ez 2010-es üzleti forgalmuknak közel három százaléka volt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!