
Csökkenhet a kötelező gépjármű-biztosítás (RCA) ára a közeljövőben, miután a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) több ponton is módosította a januártól hatályba lépő, szigorító intézkedéseket tartalmazó új biztosítási szabályzatát.
2015. január 15., 19:542015. január 15., 19:54
Az ASF közleményben jelezte, hogy a hatóság szerdai ülésén hatálytalanította a 2014/23-as szabályzat azon cikkelyét, amely kötelezte a biztosítótársaságokat, hogy úgy szabják meg az RCA-kötvények árát, hogy a befolyó összegből minden, a kötelező biztosítások piacán vállalt anyagi kötelezettségüket fedezni tudják.
„A sajtóban leggyakrabban ezzel az előírással indokolták a kötvények drasztikus drágulását” – mutatott rá a pénzügyi hatóság. Egy másik módosítás szerint a biztosítók nem tizenkét havonta, hanem félévente módosíthatják majd díjszabásaikat. Mişu Negriţoiu, az ASF vezetője úgy fogalmazott: ez az első lépés a kötelező gépjármű-biztosítási kötvények árának normalizálása felé.
„Rugalmasabbá tettük a szabályozási keretet, ezzel lehetőséget teremtünk a biztosítóknak, hogy a leghatékonyabb csomagokat állítsák össze ügyfeleiknek, ennek nyomán pedig a piacra jellemző hatalmas árkülönbségek is eltűnnek” – magyarázta az igazgató. A közlemény arra is kitért: a hatóság február végén a parlament előtt mutatja be a biztosítási ágazat decemberben elkezdett kivizsgálásának eredményeit, illetve a lehetséges megoldásokat is részletezik.
Darius Vâlcov pénzügyminiszter szombaton szólította fel az ASF vezetőségét, hogy szervezze át a 25 év alattiaknak szánt biztosítások rendszerét, mert a fiatalok többsége „nem engedheti meg magának, hogy 2000 lejnél is drágább kötvényeket vásároljon”. A tárcavezető szerint lassan egy autó kevesebbe kerül, mint az arra kötött kötelező biztosítás.
A miniszterrel Victor Ponta kormányfő is egyetértett: szerinte a pénzügyi hatóságnak a fiatalok védelmében kell fellépnie. Ezzel szemben Biró Albin, az ASF tagja nemrég a Krónikának úgy nyilatkozott: a 25 év alatti sofőröknek szóló kötelező kötvények minden bizonnyal nincsenek túlárazva, hiszen ebben az esetben a hazai piacon működő tizenegy biztosító közül egy-kettő biztosan jóval olcsóbban kínálná az RCA-t, elcsábítva így az ifjakat.
A pénzügyi hatóság adatai szerint az RCA-piacon jelenleg tíz biztosítótársaság van jelen: az Allianz-Ţiriac, az Asirom, az Astra, a Carpatica, a City Insurance, az Euroins, a Generali, a Groupama, az Omniasig és az Uniqa. A tavalyi év első kilenc hónapjában az eladások 11 százalékkal, 1,94 milliárd lejre emelkedtek.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!