
A biztosító társaságok nem tájékoztatják ügyfeleiket arról, hogy az olcsó kötelező gépjármű-biztosítás (RCA) gyenge minőségű – hívja fel a figyelmet Mişu Negriţoiu, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) elnöke. Szerinte a biztosítást kötő személyek figyelme a minőségi szolgáltatások felé kellene hogy irányuljon, a trend viszont továbbra is az, hogy a többség választása az olcsó termékekre esik.
2014. szeptember 24., 15:502014. szeptember 24., 15:50
„Amikor megkötöd a biztosítást, nem érdekel, hogy olyan szolgáltatót választottál-e, amely majd fedezni tudja az okozott kár értékét” – mutatott rá a helyzet visszásságára a szakember, aki szerint ezért a biztosítók pont úgy felelősek, mint az ügyfelek.
Negriţoiu ugyanakkor azt mondja, nincs egyensúly a biztosítások piacán, ez pedig nem folytatódhat, hiszen a kártérítéssel járó költségek magasak, a biztosítási díjak pedig nem képesek ezt fedezni. Szerinte többletbevételekre van szükség, amelyhez valamennyi félnek hozzá kell járulnia. A felügyeleti hatóság vezetője azt tervezi, hogy 2016-ig egyensúlyt teremt, akkortól ugyanis a piac gyökeresen megváltozik, mivel bevezetik a Solvency II elnevezésű szabályokat, amelyek egy másfajra kockázatfelügyeleti rendszert feltételeznek.
Amint arról beszámoltunk, már korábban felmerült, hogy elkerülhetetlen a kötelező gépjármű-biztosítások díjának emelése, miután több biztosító társaság is bajba került. A kötelező gépjármű-biztosítások piacán a három legnagyobb „játékos” ebben az évben az Euroins Románia (466,31 millió lej), a Carpatica (413,81 millió lej) és az Astra biztosítótársaság (403,09 millió lej).
Tavaly augusztusban viszont a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság megtiltotta az Euroins társaságnak, hogy kötelező gépjármű-biztosításokat kössön, egy hónappal később azonban az ASF visszavonta a szankciót, mivel a cég kijavított bizonyos hibákat. A hatóság ugyanakkor idén áprilisban jelentős, 490 millió lejes tőkeemelésre kötelezte az Astra biztosítót – az átszervezést a KPMG tanácsadó cég hajtotta végre. A hatóság indoklása szerint a tőkeemelésre azért volt szükség, mert a több mint 3 millió ügyféllel rendelkező, piacvezető társaság nem lett volna képes fedezni a tömeges kárigényeket egy rendkívüli esemény bekövetkezte esetén.
Az Astrának ezzel párhuzamosan egyéb gondjai is adódtak az év elején: a hazai autójavító műhelyek bojkottálták a társaság működését – nem vállalták az Astránál biztosított gépkocsik javítását, tapasztalataik szerint ugyanis a társaság több ízben elmulasztott fizetni. Az év több más, jelentős piaci részesedéssel rendelkező biztosítótársaságok számára is nehezen indult: az év elején az ASF a Carpatica átszervezését is elrendelte, amelynek nyomán a társaság vezetőségének kell hatékony stratégiát kidolgoznia.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!