Hirdetés

Nyárig feloldhatják az EU-s alapokat

Nyár elejéig várhatóan mindegyik európai uniós operatív program kifizetését feloldja az Európai Bizottság (EB) – vélekedett Eugen Teodorovici EU-s alapokért felelős miniszter. A tárcavezető egy televíziós műsorban úgy nyilatkozott: a regionális operatív programot minden bizonnyal még ebben a hónapban, de legkésőbb áprilisban feloldják az illetékesek.

Kőrössy Andrea

2013. március 19., 13:212013. március 19., 13:21

Teodorovici elmondása szerint ugyanakkor a helyzet továbbra is aggasztó a közlekedési és a versenyképességi programok esetében.

“Ezek esetében az Európai Bizottság a kifizetéseket májusban vagy júniusban kezdheti újra. Sajnos több projekt esetében korrupció gyanúja merült fel, és a közlekedési és versenyképességi programokat sürgősen felül kell vizsgálni, a felelősöket pedig szigorúan megbüntetni” – fogalmazott a miniszter.

A kormány egyébként év végéig 6,5 milliárd lej értékben hívna le európai uniós alapokat, 2015 végéig pedig a rendelkezésre bocsátott alapok 80 százalékos lehívási rátáját tűzte ki célul.

Amint arról beszámoltunk, tavaly nyáron az EB öt operatív program pénzalapját fagyasztotta be Romániában. Brüsszel ugyanis korábban súlyos rendellenességeket tapasztalt a programok lebonyolításában, emellett azt is kifogásolta, hogy az uniós alapok felhasználtsága korántsem hatékony. A Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EB küldöttsége több ízben is tárgyalt gazdasági és pénzügyi kérdésekről a kormánnyal, ezek nyomán végül decemberben feloldották két program pénzalapjait, az említett három pénzalap azonban továbbra is befagyasztva maradt.

Az EU-s alapok lehívási rátája egyébként Romániában meglehetősen szerény: a közlekedési program keretében például a 2007 és 2013 közötti időszakra Brüsszel 4,5 milliárd eurót biztosított, ebből azonban alig 300 millió eurót, 7 százalékot sikerült eddig felhasználni. Hasonló a helyzet a versenyképességi program esetében: a kormány tavaly szeptemberig 2,55 milliárd euróból 172 milliót hívott le, ez alig 6,7 százalék.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés