Hirdetés

Nőtt a romániai topbankok piaci részesedése

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Enyhén csökkent tavaly a megelőző évhez képest az OTP Bank Románia piaci részesedése, amelyet három éven belül kíván megduplázni a magyar tőkéjű pénzintézet. A romániai TOP 10-be 2020-ban annak köszönhetően került be az állami EximBank, hogy bekebelezte az éppen az OTP-től „megfosztott” Banca Romăneascát.

Rostás Szabolcs

2021. július 20., 13:302021. július 20., 13:30

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés ellenére viszonylag sikeres évet zártak tavaly a romániai pénzintézetek, amelyek együttes aktíváinak értéke 13 százalékkal, a történelmi csúcsnak számító 560 milliárd lejre nőtt 2020-ban.

A Ziarul Financiar bukaresti pénzügyi-gazdasági napilap ál­tal ismertetett kimutatásból ugyanakkor kiderül az is, hogy a bankszektor összesített nettó profitja 5,1 milliárd lej volt tavaly, ami 19,5 százalékkal elmarad az egy évvel korábban mért 6,39 milliárd lejes nyereséghez képest. Mindez a megnövekedett kockázati költségekkel, a makrogazdasági környezet romlásával és természetesen a pandémiával magyarázható.

Hirdetés

Akárcsak 2019-ben, a romániai bankszektor tavaly is 34 pénzintézetet ölelt fel, és ezek fele kevesebb mint 1 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.

Piacvezetőnek továbbra is az egyetlen regionális, mégpedig kolozsvári székhelyű hitelintézet, a dobogó első fokára 2018-ban fellépett Transilvania Bank (BT) számít: a pénzintézetnek sikerült megerősítenie pozícióját, piaci részesedését 17,72 százalékról 18,46 százalékra, aktíváit 103,4 milliárd lejre növelte.

A következő három helyen nem történt változás: a BT-t az Erstéhez tartozó Román Kereskedelmi Bank (BCR), a francia tulajdonú Román Fejlesztési Bank (BRD) és az ING követi; a holland tőkéjű pénzintézet két évvel ezelőtt ugrott a 4. helyre, és immár 9,55 százalékos piaci részesedést birtokol. Az 5. és 6. helyen rokád történt, a Raiffeisen átvette az Unicredit helyét, az osztrák pénzintézet annak köszönheti az előrelépést, hogy piaci részesedését 8,66 százalékról 9,16 százalékra növelte, az Unicredité ellenben csökkent. Hetedik helyen az állami CEC Bank foglal helyet, miután részesedését 6,64-ről 7,37 százalékra hizlalta, míg a 8. az Alpha Bank maradt.

Bár piaci részesedése 2,68-ról 2,65 százalékra csökkent tavaly, az OTP Bank Románia 9. legnagyobb pénzintézete maradt. A magyar pénzintézet idén márciusban alaptőkét emelt, ennek eredményeként 250 millió lejjel nőtt a bank alaptőkéje, amely ezzel elérte a 2,079 milliárd lejt.

A romániai piacon 16 éve jelen lévő OTP azt a célt tűzte ki az Apollo névre keresztelt növekedési terve révén, hogy öt év alatt, 2024 végére 2,5 százalékról 5 százalékra növeli piaci részesedését. Két pozíciót ugrott előre tavaly, és a 10. helyen található az EximBank, mégpedig annak betudhatóan, hogy felvásárolta a Banca Românescă görög pénzintézetet. A Ziarul Financiar megemlíti, hogy ez előzmény nélküli tranzakció, a romániai bankszektorban ugyanis először fordult elő, hogy állami pénzintézet magántulajdonban lévő bankot vásárolt, miközben korábban az állam több nagy banktól is megvált. Egyébként a görög leánybankért korábban az OTP Románia is bejelentkezett, és noha illetékesei 2017-ben a National Bank of Greece képviselőivel aláírták az eladásról szóló szerződést (amit a bukaresti versenytanács jóváhagyott), a román jegybank (BNR) nem hagyta jóvá az akvizíciót. A központi bank vétója annak idején értetlenséget váltott ki a piacon, még a román versenyhivatalt is meglepte a döntés.

Egyébként a román ágazatot uraló tíz legnagyobb pénzintézet együttes részesedése megközelíti a 86 százalékot, a 34 piaci szereplő közül 18-nak csökkent, tizenkettőnek pedig növekedett a piaci részesedése tavaly az aktívák alapján.

korábban írtuk

Apollo-stratégia: az OTP Bank öt év alatt 5 százalékra növelné részesedését Romániában
Apollo-stratégia: az OTP Bank öt év alatt 5 százalékra növelné részesedését Romániában

Öt év alatt 5 százalékra növelné piaci részesedését Romániában az OTP, amely már az idei év végén el akarja érni a 3 százalékot – jelentette ki Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
Hirdetés