Hirdetés

Apollo-stratégia: az OTP Bank öt év alatt 5 százalékra növelné részesedését Romániában

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Öt év alatt 5 százalékra növelné piaci részesedését Romániában az OTP, amely már az idei év végén el akarja érni a 3 százalékot – jelentette ki Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

MTI

2020. január 30., 14:382020. január 30., 14:38

A vezérigazgató a Ziarul Financiar (ZF) című gazdasági-pénzügyi napilapnak adott interjúban beszélt a magyar bank romániai terveiről. A lap emlékeztetett, hogy az OTP Bank Románia 2018 végén 2,45 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett és a kilencedik legnagyobb pénzintézet volt. Már 2019-ben elkezdték gyakorlatba ültetni az Apollo névre keresztelt stratégiát, amelynek alapján öt év alatt 1 milliárd lejt (209,2 millió euró) akarnak befektetni, hogy elsősorban organikus úton kétszerezzék meg a piaci részesedésüket.

Az OTP az idén 300 új munkatárs felvételét és fiókhálózata bővítését tervezi, de a digitalizáció révén is növelni akarja ügyfelei számát.

Hirdetés

Fatér Gyula kifejtette, azért fontos számukra ez a stratégia, mert eddig többnyire akvizíciókkal növelték piaci részesedésüket, most viszont az organikus növekedés útját akarják járni. A vezérigazgató ezt nagy kihívásnak nevezte. Úgy vélte, fontos, hogy mielőbb elérjék az 5 százalékot, mert Románia nagy piacnak számít, és ehhez megfelelő részesedéssel kellene rendelkeznie az OTP-nek, hiszen a környező országokban a magyar bank a legnagyobbak közé tartozik. „Romániában jelenleg nagyon kicsik vagyunk ahhoz képest, hogy mi lenne egészséges egy univerzális bank számára” – idézte a ZF a vezérigazgatót.

Fatér Gyula a minimálisan elfogadhatónak az 5 százalékos piaci részesedést tekinti, hiszen a román bankpiac jelenleg felaprózott, várhatóan konszolidálódni fog. Úgy vélte, azoknak a bankoknak, amelyek nem érik el minél hamarabb az 5 százalékos részesedést, vagy vásárolniuk kell más pénzintézetet, vagy össze kell olvadniuk más bankkal, vagy az eladásról kell dönteniük a tulajdonosaiknak. A lap emlékeztetett, hogy Romániában a bankok több mint fele 1 százalék alatti piaci részesedéssel rendelkezik.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a legfontosabb számukra az organikus növekedés, de nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy bankot vásároljanak, amennyiben erre megfelelő alkalom nyílik – olvasható a Ziarul Financiarban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
Hirdetés