
Fotó: Rostás Szabolcs
Enyhén csökkent tavaly a megelőző évhez képest az OTP Bank Románia piaci részesedése, amelyet három éven belül kíván megduplázni a magyar tőkéjű pénzintézet. A romániai TOP 10-be 2020-ban annak köszönhetően került be az állami EximBank, hogy bekebelezte az éppen az OTP-től „megfosztott” Banca Romăneascát.
2021. július 20., 13:302021. július 20., 13:30
A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés ellenére viszonylag sikeres évet zártak tavaly a romániai pénzintézetek, amelyek együttes aktíváinak értéke 13 százalékkal, a történelmi csúcsnak számító 560 milliárd lejre nőtt 2020-ban.
A Ziarul Financiar bukaresti pénzügyi-gazdasági napilap által ismertetett kimutatásból ugyanakkor kiderül az is, hogy a bankszektor összesített nettó profitja 5,1 milliárd lej volt tavaly, ami 19,5 százalékkal elmarad az egy évvel korábban mért 6,39 milliárd lejes nyereséghez képest. Mindez a megnövekedett kockázati költségekkel, a makrogazdasági környezet romlásával és természetesen a pandémiával magyarázható.
Piacvezetőnek továbbra is az egyetlen regionális, mégpedig kolozsvári székhelyű hitelintézet, a dobogó első fokára 2018-ban fellépett Transilvania Bank (BT) számít: a pénzintézetnek sikerült megerősítenie pozícióját, piaci részesedését 17,72 százalékról 18,46 százalékra, aktíváit 103,4 milliárd lejre növelte.
A következő három helyen nem történt változás: a BT-t az Erstéhez tartozó Román Kereskedelmi Bank (BCR), a francia tulajdonú Román Fejlesztési Bank (BRD) és az ING követi; a holland tőkéjű pénzintézet két évvel ezelőtt ugrott a 4. helyre, és immár 9,55 százalékos piaci részesedést birtokol. Az 5. és 6. helyen rokád történt, a Raiffeisen átvette az Unicredit helyét, az osztrák pénzintézet annak köszönheti az előrelépést, hogy piaci részesedését 8,66 százalékról 9,16 százalékra növelte, az Unicredité ellenben csökkent. Hetedik helyen az állami CEC Bank foglal helyet, miután részesedését 6,64-ről 7,37 százalékra hizlalta, míg a 8. az Alpha Bank maradt.
A romániai piacon 16 éve jelen lévő OTP azt a célt tűzte ki az Apollo névre keresztelt növekedési terve révén, hogy öt év alatt, 2024 végére 2,5 százalékról 5 százalékra növeli piaci részesedését. Két pozíciót ugrott előre tavaly, és a 10. helyen található az EximBank, mégpedig annak betudhatóan, hogy felvásárolta a Banca Românescă görög pénzintézetet. A Ziarul Financiar megemlíti, hogy ez előzmény nélküli tranzakció, a romániai bankszektorban ugyanis először fordult elő, hogy állami pénzintézet magántulajdonban lévő bankot vásárolt, miközben korábban az állam több nagy banktól is megvált. Egyébként a görög leánybankért korábban az OTP Románia is bejelentkezett, és noha illetékesei 2017-ben a National Bank of Greece képviselőivel aláírták az eladásról szóló szerződést (amit a bukaresti versenytanács jóváhagyott), a román jegybank (BNR) nem hagyta jóvá az akvizíciót. A központi bank vétója annak idején értetlenséget váltott ki a piacon, még a román versenyhivatalt is meglepte a döntés.
Egyébként a román ágazatot uraló tíz legnagyobb pénzintézet együttes részesedése megközelíti a 86 százalékot, a 34 piaci szereplő közül 18-nak csökkent, tizenkettőnek pedig növekedett a piaci részesedése tavaly az aktívák alapján.

Öt év alatt 5 százalékra növelné piaci részesedését Romániában az OTP, amely már az idei év végén el akarja érni a 3 százalékot – jelentette ki Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!