
Az ország tönkretételével vádolja a nemzetközi pénzintézetet Ioan Niculae, Románia leggazdagabb embere.
2013. június 03., 10:082013. június 03., 10:08
A több mint egymilliárd eurós vagyonnal rendelkező, a hazai iparban többek között a ploieşti-i Astra kőolaj-finomító révén érdekelt vállalkozó szerint a Nemzetközi Valutaalap által diktált energia áremelés katasztrofális következményekkel fenyeget.
A Realitatea hírtelevíziónak adott interjúban Niculae emlékeztet, hogy az IMF-fel kötött hitelmegállapodás értelmében július elsejétől nyolc, míg október elejétől további két százalékkal emelkedik a földgáz fogyasztói ára. Ugyanakkor miközben idén januárban még 148 dollárba került a hazai kitermelésű földgáz szolgáltatói ára ezer köbméterenként, az IMF nyomására 2014 októberére ez 160-szorosára, 382 dollárra emelkedik.
„Ez egyszerűen abszurd, ekkora gázáremelést senki sem fog túlélni. Mi megpróbáltunk haladékot kérni, de a valutaalap megdöbbentő válasza úgy hangzott: ezt kell tennetek, mert mi így akarjuk. Őket nem érdekli, hogy emiatt csődbe megy a romániai ipar, hogy munkahelyek tízezrei szűnnek meg, és ezáltal jelentősen csökken az ország költségvetése\" – jelentette ki Ioan Niculae, aki szerint a Bukarestre erőltetett pénzügyi politikájával az IMF azt kívánja elérni, hogy Románia legyen a következő a csődbe ment államok sorában.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!